Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Ki nem találná, ki írja Emilio dalainak szövegét

Nemcsak a magánéletben, hanem a munkában is tökéletes Tina és Emilio kapcsolata.

Bár az énekes felesége nem ragad mikrofont, mégis segíti férje munkáját, ugyanis néhány éve maga írja Emilio dalainak szövegét.

– 2015-ben Emilio megírta az Őrült vágy című dalt, majd felvetette, hogy próbáljak meg hozzá szöveget írni. Egész éjszaka ezen dolgoztam, úgy voltam vele, Emil majd ránéz és kidobjuk a kukába, aztán jót nevetünk rajta, hogy mit írtam. Helyette kétszer egymás után elolvasta, majd megkérdezte, tényleg én írtam-e. Egyik ámulatból esett a másikba. Azóta én írom dalai jelentős részéhez a szöveget – mondja Tina a Sláger TV-n látható Drága családom mai epizódjában. – Nagyon jó dolog, hogy családon belül, műhelymunkában így tudunk együtt dolgozni. Emillel egy test, egy lélekké váltunk.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések