A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Tündériek: még szégyenlősek a budapesti állatkert pingvinfiókái

Két pici pingvinfióka cseperedik a Budapesti Állatkertben. Már december második felében kikeltek a tojásból, de csak most sikerült őket először megpillantani és lefotózni búvóhelyükön. Néhány hét múlva összeszedik minden bátorságukat és előmerészkednek majd költőüregükből. Addig is szüleik, Joy és Narancs még itt gondoskodnak róluk.

A fővárosi állatkertben több mint száz éve élnek pingvinek. Sokféle pingvinfajt láthatott már a közönség, például sziklaugró és Humboldt-pingvineket. A mostani legkisebb jövevények pápaszemes pingvinek, Afrika déli részének partjai mentén őshonosak.

Félix, az első Magyarországon, ezen belül Budapesten kelt és sikeresen felcseperedett fióka 1994-ben bújt ki a tojásból. Azóta rendszeres a szaporulat,, így a mostani két újonc negyedszázad alatt már a 39. és a 40. a sorban. A jelenlegi kolónia egyébként 32 egyedből áll.

Az új esztendő kezdetére a szokásos népszámlálást is megtartották az Állatkertben. Az az emlősöket 135 faj 1380 egyede, a madarakat 155 faj 1302 egyede, a hüllőket 132 faj 893 egyede, a kétéltűeket 33 faj 327 egyede, a halakat 231 faj 5759 egyede, képviseli.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések