Mindössze hatvanöt kilométerig tartott a Dakar-rali a francia Romain Dumas számára. A pilóta autója ugyanis már az első szakaszon kigyulladt és kiégett.
A Le Mans-i 24 órás viadalt háromszor megnyerő versenyző nagy reményekkel várta a szaúdi eseményt, hiszen míg 2016-ban huszadik, 2017-ben már nyolcadik lett, ám most csúf véget ért a kalandja.
– Éreztük, hogy komoly baj van. Alig tudtunk megállni és kiszállni a kocsiból, szinte azonnal lángra kapott az egész. Szörnyű volt megélni, hogy vége a szereplésünknek, ugyanakkor örülünk, hogy ép bőrrel megúsztuk – mesélte Dumas, aki egy DXX Buggyval állt rajthoz.
Volt, aki még rosszabbul járt. A francia Willy Jobard csak tizenhárom kilométert tudott megtenni a motorjával, elesett, s annyira megütötte a vállát, hogy nem tudta folytatni a küzdelmet. Tizenharmadik Dakarján kilencedik alkalommal esett ki.
Tegnap Al Wajh és Neom között 367 kilométer volt a mért szakasz. Még a legnagyobb ászoknak is gondot okozott a terep, a kétszeres Forma–1-es világbajnok spanyol Fernando Alonso (38) például kitörte autója kerekét és 2 óra 30 percet állt, mire sikerült megjavítani a Toyotáját.
0 Megjegyzések