Hirdessen itt

Életfogytiglant kértek az óbudai óvónő gyilkosára

Életfogytig tartó fegyház büntetés kiszabását kezdeményezte a fellebbviteli ügyész az óbudai óvónő gyilkosára – közölte az ügyészség.

Tavaly november 21-én hajnalban brutális módon lelőttek egy 56 éves nőt Budapest III. kerületében. Az asszonyt a házuk előtt gyilkolta meg a tettes, nem sokkal azután, hogy a nő kilépett az utcára. A vádlott tavaly november 21-én reggel magához vette betárazott, engedéllyel tartott lőfegyverét, majd Óbudára ment. Az óvónőre – aki éppen munkába indult – négy célzott lövést adott le. A nő belehalt sérüléseibe. A vádlott ezután a közelben öngyilkosságot kísérelt meg, ám a rendőrök rátaláltak, elfogták, majd kórházba vitették.

A Fővárosi Törvényszék 2019. december 5-én kihirdetett elsőfokú ítéletében a férfit bűnösnek mondta ki előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettében, amelyért őt húsz év szabadságvesztésre és tíz év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.

A közleményben leírták, a vádlottnak 2018 nyarán végleg megromlott a kapcsolata lányával, mert az élettársához és annak édesanyjához költözött, magára hagyva őt. A vádlott úgy hitte, hogy a lányát az őt befogadó óvónő vette rá a kapcsolatuk megszakítására, ezért elhatározta, hogy megöli. Megfigyelte munkába járási szokásait, majd november 21-én reggel az otthona előtt várta, és amikor a nő az utcára lépett, négy lövéssel kivégzésszerűen megölte.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség – az elsőfokú ítélet ellen a vádlott terhére súlyosabb büntetés kiszabásáért bejelentett ügyészi fellebbezést fenntartva – másodfokú indítványában kezdeményezte, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a vádlottal szemben annak a társadalomra kimagasló veszélyességű bűncselekménye miatt életfogytig tartó fegyház büntetést szabjon ki.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések