A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Drámai pillanat: elnézést kért, majd holtan esett össze a színpadon a legendás énekes

Szívinfarktust kapott egy zenész a színpadon, már nem tudták megmenteni az életét.

Drámai pillanatokat élt át a 71 éves amerikai folkzenész, David Olney közönsége, amikor a 30A című Santa Rosa-i fesztiválon koncertje közben a zenész életét vesztette . A beszámolók szerint egyik számát félbeszakította azzal, hogy mélységesen sajnálja, majd lehajtotta a mellkasára a fejét – számolt be róla a HVG oldala.

A személyzet és zenésztársai először csupán azt hitték, hogy pihenőt tart, azonban hiába próbálták ébresztgetni, nem reagált semmire. Ezután a személyzet lefektette a színpadra és megpróbálták újjáéleszteni, de nem jártak sikerrel. Kiderült, Olney szívinfarktust kapott.

"David soha nem ejtette le a gitárját, nem esett le a székéről sem. A egész olyan könnyedén és szelíden történt, mint amilyen ő maga volt. Lefektettük őt, és minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy megmentsük őt, amíg a mentők odaértek. A világ egy jó embert veszített el tegnap éjjel" - emlékezett meg róla zenésztársa, Scott Miller.

David Olney a folkzenei körökben meghatározó alaknak számított, munkásságát a '80-as években kezdte és húsz lemezt is kiadott.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések