Újabb műtét vár a magyar orvosok által szétválasztott sziámi ikrek egyikére – Mindenki segítségét kéri Csókay doktor

Dr. Csókay András helyreállító műtétbe kezdett kedden Bangladesben, hogy pótolja a koponyatetőt a szétválasztott ikrek egyikén.

Mint korábban megírtuk, a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvoscsapata óriási bravúrral, 33 órás maratoni műtét után sikeresen kettéválasztotta a bangladesi sziámi ikreket.

A műtét sikerült, Rabia hamar el is hagyhatta az intenzív osztályt, ám a másik kislány, Rukia állapotával kapcsolatban nem voltak ilyen bizakodóak az orvosok. Rukia sokáig altatásban volt, majd egy vírusos lázat is elkapott, de a szövődményekkel küszködő lány is elhagyhatta az intenzív osztályt – írja a Ripost.

„Kedden és szerdán megint műtétre készülünk, a hiányzó koponyatető pótlására Rukiánál. Sajnos, ez is hordoz veszélyt magában a korábbi bevérzések miatt. Akinek van szabad imakapacitása, azt tisztelettel kérjük” – bátorította imára az együttérző embereket Csókay doktor.

Az orvos azért aggódik, mert a műtét komoly kockázattal jár – lehet, hogy Rukia nem élhet teljes életet, ugyanis a műtét utáni 33. napon súlyos bevérzés történt a kislány agyában. Eközben egy speciális vírusos lázzal is küzdött szervezete, ami nehezítette a felépülést. A fellépő komplikációk miatt Rukia sokkal később hagyta el az intenzív osztályt, mint testvére, gyengébb is, és az agyi funkciói sem működnek tökéletesen.

Az agyburok és a koponya hiányzó részeinek a pótlása viszont létfontosságú beavatkozás.

Rabiánál már korábban, szeptember 11-én elvégezték a koponyarekonstrukciót és a hegplasztikát, ám akkor Rukiánál nem hajtották végre a műtétet a fertőzések szövődményeként jelentkező véralvadási zavar miatt.

Sajnos, a szétválasztott sziámi ikreknél előfordul, hogy a sikeres műtét ellenére az egyik lemarad a fejlődésben, és később sem élhet teljes életet.

0 Megjegyzések

Hirdetés