Hirdessen itt

Plébánosnak adta ki magát, így csalt ki 23 millió forintot másfél év alatt

Indítványozták annak a dorogi férfinak a letartóztatását, aki plébánosnak adta ki magát, és valótlan hivatkozással több mint 23,5 millió forintot csalt ki.

A csaló azzal a hamis történettel állt a volt plébános elé, hogy mindketten örököltek egy személy végrendelete alapján. Ahhoz, hogy a hazugság valósnak látsszon, a magát plébánosnak kiadó csaló a sértett előtt felmutatott több különböző, valótlan tartalmú, illetve hivatalosnak látszó iratot, valamint egy-egy hamis végrendeletet is, amelyek 30.000 euró, illetve 80.000 euró örökség ígéretéről szóltak – írja az ugyeszseg.hu.

Miután a csaló elhitette a volt plébánossal, hogy mennyit örökölhet, további, valótlan indokokra (így illetékek, pótlékok befizetésére) való hivatkozással hatvanhat alkalommal csalt ki különböző nagyságrendű pénzösszegeket tőle.

A járási ügyészség a minősített csalás bűntette miatt indult eljárásban a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bűnismétlés veszélye miatt tett indítványt a letartóztatás egy hónapra történő elrendelésére.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsított letartóztatását az ügyészi indítványban foglaltakkal egyezően elrendelte. A végzés nem végleges, az ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések