Hirdessen itt

Őrizetbe vették az építőipari cég vezetőjét és alkalmazottait a tragikus eperjesi gázrobbanás után

Hat személyt vettek őrizetbe Szlovákiában a hét emberéletet követelő tragikus eperjesi (Presov) gázrobbanással kapcsolatban - közölte a szlovák rendőrség vasárnap honlapján.
Az MTI tájékoztatása szerint, a szombaton őrizetbe vett személyeket, egy építkezési cég vezetőit és alkalmazottait, a rendőrség azzal vádolja, hogy felelősek azokért a munkálatokért, amelyek valószínűleg összefüggenek a tragédiával. A hatóságok általános veszélyeztetés ügyében indítottak ellenük eljárást. Az építkezési cég alkalmazottai földmunkákat végeztek a toronyház előtt. Néhány szemtanú szerint a pénteken történt robbanás előtt gázszagot lehetett érezni a levegőben.

Az illetékes hatóságok szombaton átvizsgálták az egész 12 emeletes épületet, amelynek felső hat emeletét és a lépcsőházát a nagy erejű gázrobbanás és az azt követő több órás tűz teljesen tönkretette. A halálos áldozatok száma a legfrissebb adatok szerint hét, ennyi holttestet már sikerült megtalálni, de egy személy holléte továbbra is ismeretlen.

"A tűzoltók az épület összes emeletét átvizsgálták, de újabb áldozatot már nem találtak. A rendelkezésünkre álló információk szerint az eltűnt személy, a feltételezett nyolcadik áldozat, egy 12. emeleten lakó nő lehet" - nyilatkozta Peter Kovalík, a mentésben részt vevő eperjesi tűzoltók szóvivője. A tűzoltók feltételezik, hogy a nyolcadik áldozat holtteste a romok alatt heverhet. A mentőszolgálat vasárnap speciálisan kiképzett kutyákat vet be, és átvizsgálja a romokat.

A mentési munkákat válságstáb irányítja. A szlovák kormány szombaton egymillió eurós ( körülbelül 320 millió forintnyi) összeget hagyott jóvá a tragédia következményeinek felszámolására és a károsultak megsegítésére. Szükség esetén az összeget tovább emelhetik, emellett pedig lakossági gyűjtés is indult, a speciális számlán vasárnap reggel már több tízezer euró volt.

A statikusok első vizsgálatai szerint a toronyház felső, robbanás által megrongált emeleteit le kell bontani, míg az alsó emeleteknél ezt "mérlegelni kellene" - közölte a vizsgálatok eredményét Jozef Polák statikus. A kárfelmérés folyamatban van. Vladimír Tomek, a válságstáb szóvivője szerint a város konkrét szakértői tanulmányt készíttet a tömbházról, és annak sorsáról ennek alapján fognak dönteni.

A robbanás konkrét oka egyelőre ismeretlen. A tűzoltók azt gyanítják, hogy a gázvezeték cseréje következtében kiszivárgott gáz gyűlhetett össze a ház felső részében, amely azután felrobbant.

Ján Goliás, az eperjesi tűzoltók szóvivője újságíróknak elmondta: a tűzoltók már 2017-ben ellenezték a ház átépítését, mert szerintük több biztonsági előírást nem tartottak be. Szerinte ennek tudható be például, hogy leomlott a lépcsőház nagy része, ami nagyon nehezítette a mentési munkálatokat.

A házban mintegy 40 család lakott, amelyek most ideiglenes szálláshelyeken vannak.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések