Hirdessen itt

Ökölre ment egy pumával a kutyája védelmében egy nő

Félelmet nem ismerve szállt szembe egy nő egy pumával, hogy mentse házi kedvencét.

A megyei seriff elmondása szerint a környéken egyre többször kapnak bejelentést arról, hogy vadon élő pumát látnak lakott terület közelében. Volt olyan is, hogy már helikopteres keresését is indítottak egy vadmacska miatt, de megtalálni nem tudták. Ez többek között annak is köszönhető, hogy Simi Valley-t hegyek veszik körül – számolt be az Index oldala a Guardian információi alapján.

Így történhetett, hogy nemrégiben egy nő hátsó kertjébe óvakodott be a veszélyes puma, hogy prédaként elejtse a család házi kedvencét, egy törpe schnauzert. A támadásra azonban a kutya gazdája is felfigyelt, sőt, nem hagyta elrabolni kedvencét.

A nő először felpofozta a vadmacskát, majd bele is könyökölt és még a pofáját is megpróbálta szétfeszíteni, miközben enyhébb sérüléseket szerzett, de kiskutyáját nem tudta megmenteni. Végül a nagy testű puma a kutya testét magával vitte, hogy később elfogyaszthassa.

Később egy másik támadásról is érkezett bejelentés, amely szerint a környékről egy másik kutyát is elragadott egy nagymacska.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések