Hirdessen itt

Itt az új, váratlan változtatás a magyar filmek ügyében

Januártól létrejön a Nemzeti Filmintézet (NFI), amely – az eddigi gyakorlattól eltérően – egyaránt támogatja majd a televízióba és a moziba szánt filmeket.

Az erről szóló jogszabályt 135 igen, 27 nem szavazattal és 25 tartózkodás mellett fogadta el a Ház kedden.

Az új intézet a Magyar Nemzeti Filmalap bázisára építve jön létre, de a Televíziós Film Mecenatúra és a Televíziós Filmkollégium által ellátott támogatási feladatok jogutódja is lesz.

Egy évvel ezelőtt törvény született arról, hogy a tévéfilm-támogatások odaítélése kiválik a Magyar Média Mecenatúra programból, de az önálló televíziós filmkollégium azóta sem állt fel.

A sarkalatos elemeket is tartalmazó jogszabály értelében a filmalkotásokra szánt és eddig fel nem használt támogatási források átkerülnek a filmintézethez.

Az egységes filmtámogatási rendszer létrehozásának célja az indoklás szerint a párhuzamosságok kiküszöbölése, a terjesztés egységesítése, kiszámítható, folyamatos munkalehetőség biztosítása a filmiparban dolgozók számára, de az is, hogy egységes szakmai kontroll álljon mind a tartalom, mind a forgalmazás felett.

A filmintézet élén nem vezérigazgató, hanem igazgatóság áll majd, a támogatásokról határozó döntőbizottságokat is az igazgatóság bízza meg.

Az NFI-t az állami költségvetés finanszírozza. Feladatai az eddigiekhez képest kibővülnek a filmterjesztéssel, és erre a célra gazdasági társaságot is létrehozhat.

A mozgóképszakmai hatósági feladatokat továbbra is a Nemzeti Filmiroda látja el, ám a jövőben már nem a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság keretein belül, hanem az egyik, kormányrendeletben kijelölt minisztériumba tagozódva.

A filmekhez nyújtott támogatás felhasználását és pénzügyi elszámolását a filmintézet ellenőrzi, azon támogatási részekét is, amelyek más támogatótól származnak.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések