Hirdessen itt

Döntött a járásbíróság a 17 éves győri késelő ügyében, ez vár most az 51 éves pedagógust megszurkáló fiatalra

Vezetőszáron hozták a Győri Járásbíróságra azt a 17 éves fiatalembert, aki kedden a fizikaórán késsel támadt tanárára.

A nyomozási bíró elrendelte a gyanúsított letartóztatását. Ügyvédje szerint diák már nagyon megbánta tettét.

- Nem akarta kioltani védencem a tanárnő életét. Elmeorvos szakértő vizsgálja majd meg fiatalembert. A családi körülményei teljesen rendezettek és semmiféle előjele nem volt a bűncselekménynek. A fiú édesapja tegnap meglátogatta a kórházban a tanárnőt ,együtt sírtak egy órán keresztül- közölte Dr. Faragó Péter ügyvéd, aki azt is elmondta: a családban hagyomány, hogy az apák bicskát ajándékoznak fiaiknak.

Mint ismert 17 éves fiatal óra közben támadt rá fizikatanárnőjére. Társai elmondása alapján tettének hátterében azt állhatott, hogy az egyik dolgozatára rosszabb jegyet kapott, mint amire számított.

Információink szerint A. beállt a tanárnő mögé és úgy csinált, mintha ököllel meg akarná ütni a pedagógust. Ám ütés helyett a zsebéből előhúzta a kést, és hátba szúrta vele a tanárnőt.

Úgy tudni a tanárnő állapota stabil, fizikálisan fel fog épülni.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések