Hirdessen itt

Brazil focistához ment feleségül a magyar szépségkirálynő

Brazil focistával kötötte össze az életét a Miss Hungary Tini és a Miss Eurázsia korábbi nyertese, Mihályfi Liza.

Férjhez ment a Miss Hungary Tini és a Miss Eurázsia korábbi nyertese, Mihályfi Liza. Az egykori szépségkirálynő egy közös barát által ismerte meg szerelmét Myke Ramost, aki az elmúlt évben Dzsudzsák Balázs csapattársa volt. Mihályfi Liza és labdarúgó párja először Szombathelyen, majd Budapesten élt, mielőtt Myke Ramos az Arab Emírségekből kapott ajánlatot.

– Nehéz volt egy új országot megszoknunk, de amíg meg nem sérült, minden úgy ment, ahogyan elterveztük. Támogattam, amiben csak tudtam, sajnos a sminkes munkámat otthon kellett hagynom – mondta a Borsnak Liza, akinek kezét Myke Ramos tavaly decemberben kérte meg családjánál Brazíliában, két együtt töltött év után. A focista most keresztszalag-szakadásból lábadozik, szerződése az MTK Budapesthez köti 2021-ig.


– A nővére esküvője előtt egy nappal a curitibai botanikus kertben történt a lánykérés. Az idén júniusban pedig a tanúkkal és a szüleivel zárt körben házasodtunk össze, de lesz egy na­gyobb esküvőnk is, ahol az én családom is ott lesz – mondta a szépségkirálynő.

– Myke a rehabilitációjával foglalkozik, én sminkelek, illetve nyelvet tanulok. A letelepedés­ről még komolyabban nem beszéltünk, attól függ, megyünk-e olyan országba a foci miatt, ami megtetszik, és akkor nem Brazíliára vagy Magyarországra esik a választás – tette hozzá Liza.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések