Hirdessen itt

9 milliárd forintért eladó: kiderült, ki veheti majd meg a Lánchíd Palotát

A Fővárosi Önkormányzat Tulajdonosi bizottsága kedden úgy döntött, a Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) megveheti a Lánchíd Palota épületét, előbbi ugyanis nem kíván élni a törvény által garantált elővásárlási jogával. A bank közel 9 milliárd forintot fizet majd az ingatlanért – írja a hvg.hu.

A Népszava júniusban arról számolt be, hogy Közép-Európa legdrágább irodaépületét, a Lánchíd Palotát adná oda székhelyül a Nemzetközi Beruházási Banknak az Orbán-kormány. A tavasszal elfogadott jogszabály szerint a kormány vállalta, hogy megfelelő irodaépületet szolgáltat majd a pénzintézet számára Budapesten.

Korábban az intézmény még csak az épület egy részének bérlését tűzte ki célul, most azonban a bizottsági előterjesztés szerint az ingatlant megvásárolnák, kerek 8,89 milliárd forintért. A bizottság elnöke, Horváth Csaba, elmondta a 444.hu-nak, hogy a fővárosnak se pénze, se szüksége nincs az épületre.

Idén októberben kiderült, hogy a magyar kormány 3,3 milliárd forinttal támogatta a Nemzetközi Beruházási Bankot, mely nemrég költözött Budapestre . A tőkeemelést a pénzintézet magyarországi székhelyének létesítésével kapcsolatban hajtották végre.

Februárban a kormány bejelentette, hogy az IIB székhelye átkerül a fővárosba. Magyarország az intézmény alapító tagja volt, 1970-ben, de a szervezet nem elég átlátható működésére hivatkozva 2000-ben kilépett, majd közel 15 éves szünet után, 2014-ben megújította tagságát. Ezzel Oroszország és Bulgária után a szervezet harmadik legnagyobb részvényesévé vált.

Az országgyűlés márciusban megszavazta a törvényt, melynek értelmében az intézmény adó- és járulékmentességet kap, valamint a magyar hatóságok ellenőrzései nélkül, a vendégeik szabadon jöhetnek az országba. Az orosz irányítású bankkal kapcsolatban számos szakértő mellett az Egyesült Államok is éles kritikát fogalmazott meg, miszerint – minimum – nem zárható ki, hogy a bank az orosz titkosszolgálat „trójai falovaként” működik.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések