A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Távoltartási indítványt terjesztett elő az ügyészség a Bujákon súlyos testi sértést elkövető férfi ügyében

Távoltartási indítványt terjesztett elő az ügyészség a Bujákon súlyos testi sértést elkövető férfi ügyében - közölte az MTI-vel a Nógrád megyei főügyész pénteken.

Bóna Gyula elmondta: a Pásztói Járási Ügyészség az illetékes Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája felé indítványt tett arra, hogy rendelje el az ügy gyanúsítottjának a sértettől való távoltartását, amit, a bűnismétlés megakadályozása érdekében, négy hónapra javasolnak.

Mint ismertette, a járási ügyészségre szerdán érkezett meg a pásztói rendőrkapitányság bűnügyi osztálynak előterjesztése, amely távoltartás elrendelését javasolta azzal az 52 éves miskolci illetőségű férfivel szemben, aki november 9-én Bujákon bántalmazta nőismerősét.

Ezt követően a sértett jogi képviselője útján maga is indítványozta a távoltartás elrendelését az ügyészségen - tette hozzá.

A főügyész elmondta: az ügyészség indítványa arra irányul, hogy a nyomozási bíró írja elő a gyanúsított részére, hogy a sértettel - közvetlenül vagy közvetve - ne lépjen kapcsolatba, illetve tőle, vagy az ő tényleges tartózkodási helyétől, munkahelyétől, az általa rendszeresen látogatott intézményektől vagy egyéb helytől, különösen nevelési, nevelési-oktatási- vagy gyógykezelés céljából látogatott egészségügyi intézménytől, vallásgyakorlása során látogatott épülettől tartsa távol magát.

A nő a saját Facebook-oldalán fényképekkel osztotta meg a párkapcsolatában történteket. Azt írta: a férfi - aki katonai főiskolát végzett és alezredes - nem először bántalmazta. Ezúttal eltörte az orrát, a fejét és a testét ököllel szétzúzta, a haját kitépte, és majdnem megfojtotta egy bujáki szállón múlt szombaton.

A rendőrök a férfit elfogták, és súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A Honvédelmi Minisztérium az MTI megkeresésére szerdán közölte, hogy az eset kapcsán intézkedtek az érintett tartalékos katona szolgálati viszonyának soron kívüli megszüntetéséről.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések