Hirdessen itt

Stadionavató - Az UEFA elnöke is ott lesz a Puskás Aréna megnyitóján

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke, Aleksander Ceferin is részt vesz a Puskás Aréna pénteki ünnepélyes megnyitóján, illetve a Magyarország-Uruguay barátságos mérkőzésen.

 Az UEFA csütörtöki sajtóközleménye idézte a szlovén sportvezetőt, aki előismerően nyilatkozott arról, hogy immár Budapest rendelkezik az egyik legszebb stadionnal Európában. Megfogalmazása szerint az új aréna a következő évtizedekben a magyar futball ékköveként szolgál majd.

"Természetes, hogy egy ilyen csodálatos stadiont Puskás Ferencről neveznek el, aki megelőzte a korát, rendkívüli tudással és vezetői képességekkel rendelkezett" - nyilatkozott Ceferin.

A közlemény szerint a Puskás Aréna a bizonyíték, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elkötelezett amellett, miszerint új stadionok építésével fejlessze az ország labdarúgó infrastruktúráját. Egyúttal emlékeztet arra, hogy idén egy szintén nemrégiben elkészült stadionban, a Ferencváros otthonában játszották a női Bajnokok Ligája döntőjét, miközben a Budapest Honvéd arénája szintén megújul, amely 2021-ben az U21-es Európa-bajnokság mérkőzéseinek is otthont ad majd.

"Nagyon büszke vagyok rá, hogy most már Budapesté és Magyarországé a kontinens egyik legszebb és legmodernebb futballstadionja. A magyar válogatott nemzetközi összecsapásai, valamint az európai klubfutball csúcsmérkőzései nagy inspirációt jelentenek majd a labdarúgók következő generációinak" - mondta az MLSZ elnöke, Csányi Sándor, aki hozzátette, távlati cél, hogy a Puskás Aréna minél több jelentős sporteseménynek adjon otthont.

A magyar-uruguayi mérkőzés pénteken 19 órakor, előtte az ünnepség 17.30-kor kezdődik.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések