Nem hitelesítette az NVB a szélerőművekről szóló népszavazási kezdeményezéseket

Nem hitelesítette a szélerőművekről szóló népszavazási kezdeményezéseket szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

A kérdéseket Kassai Dániel nyújtotta be magánszemélyként. Az első kérdés azt célozta, hogy szélerőmű a beépített területek határától számított 3 és 12 kilométer közötti sávban legyen csak elhelyezhető. A második úgy szólt, hogy szélerőmű a beépített területek határától számított legalább 3 kilométerre legyen elhelyezhető. A harmadik kérdés pedig arra vonatkozott, hogy szélerőműveket "a beépített teljesítmény korlátozása nélkül" lehessen telepíteni.

Az NVB egyhangú döntéssel úgy ítélte meg, hogy a kérdések nem az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartoznak, hanem a kormányéba, márpedig országos népszavazást csak az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésben lehet kezdeményezni. Emellett az NVB szerint a kérdések nem felelnek meg az egyértelműség követelményének sem.

Kassai Dániel egy negyedik kérdést is benyújtott hitelesítésre, ez azt célozta, hogy az Országgyűlés a nyugdíjjogszabályok módosításával tegye lehetővé, hogy a kérdésben megtartott érvényes és eredményes népszavazás napját követő három évig Magyarországon az öregségi nyugdíjkorhatár ne emelkedhessen. Az NVB többsége szerint a kérdés nem egyértelmű sem a választópolgárok, sem a jogalkotó számára.

Az NVB megtagadta Székely István magánszemély kérdésének hitelesítését is, amellyel azt akarta elérni, hogy a költségvetésben hirdetésre, közvélemény-kutatásra elkölthető pénz feletti rendelkezést osszák fel a kormánypártok és parlamenti ellenzék között "a parlamenti szavazatarány alapján". Az NVB egyhangúlag úgy döntött, hogy a kérdés nem hitelesíthető, mert nem az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozik.

Az NVB nem hitelesítette Pálfalvi Milán magánszemély kérdését sem, amely egy olyan államigazgatási szervet hozatott volna létre az Országgyűléssel, amely a terhességmegszakítások megelőzése érdekében országos szinten felügyelné és koordinálná az állam magzati életet védő tevékenységét, és annak hatékonyabbá tétele érdekében magánadományokat gyűjtene. Az NVB egyhangú döntése szerint a kérdés államigazgatási szerv létrehozására vonatkozna, ilyenről azonban nem lehet népszavazást tartani. Emellett a kérdés érinti a költségvetést is és megtévesztő, mert azt a látszatot kelti, hogy jelenleg nincs ilyen szerv.

Az NVB határozatai nem jogerősek, ellenük a Kúriához lehet fordulni.

0 Megjegyzések

Hirdetés