Hirdessen itt

Meghalt Gary Rhodes brit sztárséf

Ötvenkilenc éves korában meghalt Gary Rhodes brit sztárséf, aki megújította és a gasztronómia térképére helyezte a brit konyhát - adta hírül szerdán a BBC News.

Családjának közleménye szerint kedden érte a halál Dubajban, ahol 2010 óta élt és éttermeit vezette.

Az 1960-ban Dél-Londonban született Rhodes az amszterdami Hiltonban kezdett séfként dolgozni, ahol megismerkedett az újkonyhával. Egy autóbaleset miatt agyműtétet kellett végezni rajta, talpra állása után visszatért Angliába.

Huszonhét évesen nyitotta meg a londoni Cityben első éttermét, amely alig egy éven belül Michelin-csillagot kapott, csakúgy, mint az egy évvel később megnyílt másik londoni étterme.

Számos brit gasztronómiai műsort készített a BBC és más televíziók számára.

2010 óta Dubajban élt családjával, ahol két étterme is működik, és ahol a múlt héten újabb televíziós műsort forgatott. A család közleménye nem részletezte halálának okát. A Rock Oyster Media cég közlése szerint az ITV brit kereskedelmi televíziónak készített új műsort, amikor hirtelen megbetegedett.

Brit sztárséfek egytől egyig elismeréssel adóztak Rhodesnak. "Egy fantasztikus séfet veszítettünk el személyében. Ő volt az a séf, aki a brit konyhát a térképre tette" - írta Twitter-üzenetében Gordon Ramsay.

Jamie Oliver az Instagramon arról írt, hogy "Gary egy fantasztikus séf volt, a brit konyha páratlan nagykövete, aki óriási hatással volt rám, amikor ifjú séf voltam. Újragondolta a modern brit konyhát".

James Martin is megemlékezett arról, mekkora hatással volt életére és a brit gasztronómiára Rhodes munkássága. "Úriember és zseni volt" - írta.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések