A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Megérkeztek Németországba a Törökországból kitoloncolt feltételezett dzsihadisták

Megérkezett csütörtökön Németországba a Törökországból a magát Iszám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet támogatásának gyanúja miatt kitoloncolt emberek első csoportja, egy hétfős család.

Német hírportálok beszámolói szerint az iraki származású, német állampolgárságú személyek repülővel érkeztek Berlinbe. Rendőrök vezették el őket, amint kiszálltak a repülőgépből. A két férfiből, négy nőből és egy csecsemőből álló családot több hatóság bevonásával ellenőrzik.

A személyes adatok védelméről szóló jogszabályok alapján a német sajtóban csak Kanan B. néven azonosított családfőt a szalafizmus - a radikális iszlamizmus Németországban leginkább elterjedt irányzata - követőjeként tartják számon. A szövetségi legfőbb ügyészség vezetésével nyomoznak is ellene, de egyelőre nincs elég bizonyíték arra, hogy előzetes letartóztatásba helyezzék.

Meglehet azonban, hogy egy másik, nem vallási vonatkozású bűncselekmény miatt mégis őrizetbe kerül. Családtagjai valószínűleg szabadon mozoghatnak majd Németországban.

A német hatóságok a török szervekkel ellentétben a család egyik tagját sem gyanúsítják az IÁ-hoz fűződő kapcsolatokkal. Azonban így is állandó megfigyelés alá vonják majd őket. Ez rutinfeladat a német biztonsági szervek azámára, és az ügy nem ad okot "hisztériára" - nyilatkozott a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak Armin Schuster, az egyik legtekintélyesebb német biztonságpolitikai szakember, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) szakpolitikusa.

Pénteken várhatóan két nőt toloncolnak vissza Törökországból Németországba. Róluk a német hatóságok is úgy tudják, hogy van közük az IÁ-hoz, férjük a terrorszervezet harcosa volt, de szintén szabadon mozoghatnak majd visszatérésük után.

Ügyükkel kapcsolatban Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter hangsúlyozta: a biztonsági szervek gondoskodnak arról, hogy ne fenyegessék az ország biztonságát dzsihadista hátterű, Németországba visszatérő személyek.

Christine Lambrecht igazságügyi miniszter hozzátette: amennyiben nem lehetséges előzetes letartóztatába venni a visszatérő dzsihadistákat, igen intenzív megfigyelés alá veszik őket, és kihasználják az új törvényi lehetőségeket, a többi között azt, hogy lábbilincsnek is nevezett elektronikus jeladó készülék viselésére lehet kötelezni a terrorcselekmény elkövetésére hajlandónak tartott embereket.

Ankara hétfőn - a német hatóságok meglepetésére - tájékoztatta Berlint, hogy megkezdi az Iszlám Állam támogatóiként számon tartott német állampolgárok hazaküldését Törökországból.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések