Hirdessen itt

Fejlesztik Nyíregyháza kulturális negyedét

Mintegy 1,6 milliárd forintból bővíti Nyíregyháza kulturális negyedét a város önkormányzata, a három részből álló beruházás keretében megépül egy színháztörténeti múzeum, megszépül két belvárosi közterület és folytatódik a Kállay-kúria fejlesztése.

Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), Nyíregyháza polgármestere a projekt pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, a kulturális negyed kifejezés a Bessenyei és a Benczúr tereket, valamint az ott található Móricz Zsigmond Színház környezetét és a tavaly felújított szabadtéri színpad területét foglalja magában.

Ezen a területen kezdődik el a több elemből álló, 1,6 milliárd forint összértékű kulturális beruházás, melynek keretében az egykori helyőrségi művelődési központ kap új funkciót, folytatják a Kállay-kúria felújítását, valamint új térburkolatot és járdákat építenek ki a két téren - közölte a városvezető.

Kirják Róbert, a nyíregyházi teátrum ügyvezető igazgatója a részletekről szólva elmondta: a volt tiszti klub helyén, a teátrumhoz közel alakítják ki a - Krúdy Gyula városi és színházi kötödése miatt - Szindbádra keresztelt kulturális intézményt, amely egy egyedülálló színháztörténeti múzeumot, pódiumszínpadot, éttermet és rendezvénytermet foglal magában.

A tervek szerint jövő nyárra elkészülő, mintegy 756 millió forintos pályázati forrásból épülő komplexum fő attrakciója egy 36 férőhelyes 3D-s mozi lesz, amely öt színháztörténeti korszakot mutat be ötnyelvű narráció segítségével a látogatók számára. Az épület színházi hangulatát interaktív installációk, tárgyi relikviák erősítik, de megjelennek az egyes korok színházi jelmezei is, amelyeket az érdeklődők felpróbálhatnak és lefényképeztethetik benne magukat - tette hozzá az igazgató.

A pódiumszínpadon kisebb kamaraelőadások kapnak helyet, a színházi bisztró és kávézó mellett egy rendezvényterem épül, ide költözik majd át a színház jegyirodája, az autóval érkezők kényelmét parkolók és elektromos töltőállomások szolgálják.

A program a Kállay-kúriát érintő része idén nyáron kezdődött el, a 400 millió forint értékű, kormányzati támogatású beruházás során Kállay Miklós egykori miniszterelnök rezidenciájának melléképületét újítják fel. A tervek szerint ott helyezik el az interaktív várostörténeti kiállítást, de konferenciaterem és multifunkciós tér kialakítása egyaránt szerepel a felújítási tervben.

A Benczúr és a Bessenyei tér eddig elmaradt felújítási munkálataira a központi költségvetésből több mint 442 millió forint támogatást kapott az önkormányzat. Mindkét téren megújulnak a térburkolatok, a parkok megújult arculatához illeszkedő akadálymentesített járdákat és térvilágítást építenek ki. Mindhárom beruházás 2020 nyarára készül el Nyíregyházán.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések