Hirdessen itt

Az EP-frakciók koordinátorai kora délután értékelik Várhelyi meghallgatását

Délután kettőkor ülnek össze az európai parlamenti (EP-) frakciók koordinátorai Várhelyi Olivér reggeli meghallgatásának értékelése céljából.

Az Európai Néppárt az ülés után támogatásáról biztosította a magyar biztosjelöltet. A zöldpárti képviselőcsoport azonban bejelentette, ellene fognak szavazni, és hasonlóan nyilatkozott egyénileg több szociáldemokrata, illetve liberális-centrista politikus is, egyesek tárcacserét tartanának kívánatosnak.

Az elemzők többsége ennek ellenére valószínűnek látja Várhelyi jóváhagyását, bár vannak, akik szerint erre majd csak azután kerül sor, hogy pótkérdéseket tesznek fel neki írásban.

A frakciók koordinátorai kétharmados többséggel akár azonnal is jóváhagyhatják a kinevezést, ennek hiányában újabb kérdéseket tehetnek fel írásban. Amennyiben az ezekre adott válaszok sem meggyőzőek, akkor a jelöltnek újra meg kell jelennie az illetékes EP-bizottság előtt, amely - ha még akkor sincs meg a szükséges koordinátori többség - végül egyszerű többséggel dönthet titkos szavazáson.

A magyar mellett az első francia és román jelöltet is elutasították az EP-ben.

A párizsi és a bukaresti kormány új választottját ugyancsak csütörtökön hallgatják meg Brüsszelben.

A teljes biztosi testületről még az Európai Parlament plenáris ülésének is szavaznia kell. Ha minden a tervek szerint halad, akkor erre november 27-én kerül sor.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések