Hirdessen itt

BÉT - Enyhe csökkenésre számít nyitáskor az elemző

A nemzetközi befektetői hangulat kissé bizonytalan, ezért enyhe csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Török Lajos az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyamában továbbra is a 14 380 forintos történelmi maximum jelent ellenállási szintet, míg a támasz 14 000 forintnál van. A Mol árfolyamában a támasz 2900 forintnál, az ellenállás pedig 3000 forintnál húzódik. A Richter árfolyamában annak ellenére folytatódott a korrekció, hogy a vállalat folytatta a saját részvény vásárlásokat. Az elemző szerint a gyógyszergyártó cég árfolyamában a támasz szint 5800 forintnál van, ennek letörése esetén 5600-5650 forintig eshet a részvény jegyzése. Az ellenállás pedig továbbra is 6000 forint közelében van.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 182,27 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 43 599,69 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,9 milliárd forint volt. A Mol 4 forinttal, 0,14 százalékkal 2930 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,07 százalékkal 14 310 forintra nőtt, forgalmuk 4,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,68 százalékkal 439 forintra csökkent, forgalma 449,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,53 százalékkal 5810 forintra esett, forgalmuk 2,2 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3889,77 ponton zárt szerdán, ez 52,13 pontos, 1,32 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések