Hirdessen itt

Az idén GDP-arányosan 4,4 százalék lesz a román államháztartási hiány

Az idén a román bruttó hazai termékhez (GDP) mérten 4,4 százalék lesz az államháztartási hiány, ami 0,1 százalékponttal haladja meg a kormány által a hét elején közölt adatot.

A román kormány csütörtökön vitatta meg az idei második költségvetés-kiigazítást, az erről szóló jogszabályt el is fogadta. Florin Citu pénzügyminiszter bejelentette, hogy a tervezetben szereplő 4,3 százalékos államháztartási hiányhoz képest az idei deficit nagyobb lesz és eléri a 4,4 százalékot, mert a kabinet a csütörtöki ülésen további kiadásokat hagyott jóvá, főként az egészségügyben és az oktatásban.

Az államháztartási hiányt eredetileg 2,76 százalékra tervezték, de ezt az értéket már tíz hónap után meghaladták, ezért a novemberben hivatalába iktatott, új, liberális, kisebbségi kormány a költségvetés-kiigazításban már 4 százalék fölötti hiánnyal számolt. Bukarest tájékoztatta erről az Európai Bizottságot.

A kormány az idén 4 százalékos gazdasági növekedésre számít, miután az előző szociáldemokrata kabinet 5,5 százalékos GDP-bővülésre építette a büdzsét.

A bukaresti kormány várhatóan december közepéig dolgozza ki a jövő évi költségvetés-tervezetet, amelyben Citu nyilatkozata szerint a kabinet várhatóan 3,5 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések