A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Átadták a bükkszentkereszti Geopark panziót

Átadták a bükkszentkereszti Geopark panziót, amely egyben Bükk-vidéki Geopark központként is üzemel.

A létesítmény szerdai átadása előtt Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos újságíróknak azt mondta: a kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország a legélhetőbb országok közé tartozzon. Fontosnak nevezte, hogy a szabadidő eltöltésében növeljék az aktív turizmus súlyát.

A kormánybiztos szerint ebben jelentős szerepe van a turistaházaknak. Elmondta, hogy a most átadott bükkszentkereszti létesítmény épületének megvásárlását a kormánybiztosság finanszírozta. Hozzátette: az üdülőt nagyon kedvező áron, 125 millió forintért vették meg.

Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park igazgatója elmondta, hogy a Bükk-vidék Geopark 2017-ban alakult, a felsőtárkányi alapító ülésen csaknem félszáz település képviselője vett részt, néhány hónapon belül pedig már 105 település csatlakozott a kezdeményezéshez.

A geopark olyan, földtani-földrajzi adottságokra épülő térségfejlesztési koncepció, amely munkaszervezete révén kapcsolódik a nemzeti és nemzetközi geoparkok hálózatához. Az UNESCO Globális Geoparkok arra törekszenek, hogy bemutassák a változatos geológiai értékeket, elősegítsék azok védelmét, az oktatásba és turizmusba való bekapcsolásukat.

Az igazgató kiemelte: a Bükk és közvetlen környezete bővelkedik olyan földtudományi értékekben, amelyek mind a turizmus, mind az oktatás, bemutatás, szemléletformálás tárgykörébe bevonhatók.

A most átadott Geopark panzió geoturisztikai centrumként és panzióként egyaránt működik, az épületben 35 embert tudnak elszállásolni, különlegessége, hogy az egész épület a geopark bemutatását célozza, ami a szobák nevében és dekorációjában, valamint a geo- és ökoturisztikai kínálatban is jelentkezik.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések