Hirdessen itt

Újcirkusz és karácsonyi bérletakció a kecskeméti színházban

A kecskeméti Katona József Színházban eddig még soha nem látott újcirkuszt és balettszínházat ötvöző produciót is megtekinthet hamarosan a közönség, a karácsonyi bérletakció keretében pedig idén is ajándékokkal készül a teátrum a nézőknek - tájékoztatta a színház kedden közleményben az MTI-t.
A tájékoztatás szerint november 15-én a Kecskemét City Balett tagjai a Recirquel Újcirkusz Társulat meghívott előadóművészeivel lépnek fel. A Mutatvány de la danse címet viselő, az újcirkuszt és a balettszínházat ötvöző produkcióban megtalálható az akrobatika, a művészi performansz, valamint freestyle-os figurák és vizuális show is - közölték.

A Recirquel Újcirkusz Társulat Vági Bence rendező-koreográfus vezetésével, magyar artistákkal alakult 2012-ben Budapesten. Az együttes nemzetközi karrierje 2014-ben indult, a társulat ma már az európai és tengerentúli színházak rendszeres fellépője.

Az előadáson a Recirquel legsikeresebb előadásaiból láthatnak a nézők részleteket. A rendező-koreográfus Barta Dóra.   November 16-án a Szerednyey Béla által rendezett Társasjáték New Yorkban című komédia kerül színre a Kelemen László Kamaraszínházban.

Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című filmjének színpadi változatának eredeti helyszíne az erkélyfolyosó lett volna, de a nagy érdeklődésre tekintettel a darabot a Ruszt József Stúdió Színházban mutatják majd be december 5-én.

A premiert követően december 27-én, 28-án és 29-én is színpadra kerül a Réczei Tamás rendezte darab. Az eredetileg két szereplőre írt játékot négy színészre osztva láthatja a közönség. Marinne szerepében Danyi Judit és Réti Nóra látható, Johant Pál Attila és Farkas Ádám alakítja.

A 2019-es szilveszter estét az Illatszertár című romantikus komédiával várja a teátrum. Az ismert darabot a kecskeméti közönség a Mohácsi testvérek továbbgondolt változatában láthatja majd, Mohácsi János rendezésében.

A főbb szerepekben Kocsis Pál, Adorjáni Bálint, Decsi Edit és Kőszegi Ákos tűnik fel. Az idei karácsonyi színházi bérlet az Illatszertár, a Társasjáték New Yorkban és a többszörös díjas Állami áruház című retro operett hármas kombinációját tartalmazza. A karácsonyi bérletek november 12-től válthatók meg személyesen a Jegypénztárban.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések