A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Orbán: Megnyertük az önkormányzati választást

A miniszterelnök ugyanolyan bátor és magabiztos kormányzást szeretne látni, mint az előző kilenc évben – derült ki Orbán Viktor a Hír TV-nek a Fidesz-frakcióülés helyszínén, Balatonalmádiban adott nyilatkozatából.
A kormányfő, a Fidesz elnöke úgy fogalmazott: az önkormányzati választást megnyerték, de érzékeny veszteségeket szenvedtek, különösen Budapesten és néhány nagyvárosban. – Olyan városokban is, amelyek különösen közel állnak a szívünkhöz – tette hozzá.

Orbán Viktor a kormány szempontjából azt nevezte a legfontosabbnak, hogy összességében mintegy 1 millió 800 ezer szavazatot kaptak, az ellenzék pedig ennél jóval kevesebbet. – Ezért én a következő időszakban ugyanolyan bátor és magabiztos kormányzást szeretnék látni, mint az előző kilenc évben, mert megvan az a támogatás a kormány programja mögött, ami szükséges a jó kormányzati munkához – fejtette ki a kormányfő.

Elmondta, a kabinet előtt álló feladatoknak három fontos csomópontjuk van. Az első a családvédelmi akcióterv végrehajtása, esetleg új elemekkel való kiegészítése, a második a gazdasági növekedés fenntartása, azon múlik ugyanis a munkahelyek száma és a béremelkedés mértéke – sorolta, hozzátéve, hogy miután az európai gazdaságban gyülekeznek a felhők az égen, gazdasági védelmi akcióterveket kell alkotniuk és megindítaniuk a következő hónapokban. Kiemelte, a harmadik nagy feladat a Magyar Falu Program megerősítése, amely iránt óriási az érdeklődés.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések