Hirdessen itt

José Carreras-koncerttel nyílik 2020-ban miskolci operafesztivál

José Carreras hangversenyével nyílik 2020-ban a 20. Bartók Plusz Operafesztivál Miskolcon, a rendhagyó koncert helyszíne a város jégcsarnoka lesz - jelentették be a szervezők sajtótájékoztatón, szerdán.
Kesselyák Gergely fesztiváligazgató elmondta: "a sztárvendéggel csúcsra ér" az operafesztivál, amely megalapítása óta missziójának tekinti, hogy a legmagasabb zenei kultúrát képviselve tegye fontossá és érdekessé Miskolcot.

Szólt arról a koncepcióváltásról is, amely a műfaj hagyományainak megtartása mellett lehetőséget nyitott az operajátszás és a kortárszeneszerzés megújítására.

Alakszai Zoltán, Miskolc jegyzője úgy fogalmazott: a Bartók Plusz szimbóluma Miskolc fejlődésének. Ennek az eseménynek a fényében érzékelhető leginkább az az út, amit a város az elmúlt évtizedben bejárt.

José Carreras miskolci fellépése újabb alkalmat kínál arra, hogy Miskolc és az operafesztivál a világ figyelmének középpontjába kerüljön - jelentette ki.

A miskolci fesztivál múltjára visszatekintve az alapítók egyike, Müller Péter Sziámi arról szólt, hogy sikerült megtartani a fesztivált a világ zenei térképén. Új perspektívákat adtak hozzá olyan új és úttörő programok, mint az Ezrek operája és a Bartók Plusz operaíró versenye.

Ez utóbbival kapcsolatban Kesselyák Gergely elmondta: ötödik operaíró versenyét a Pavarotti Alapítvánnyal közösen írja ki idén a Bartók Plusz.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések