Hirdessen itt

Csaknem 2 ezer elektromos jármű megvásárlását segítette állami támogatás

Mostanáig csaknem 2 ezer elektromos jármű megvásárlását segítette az állami támogatás, a pályázati lehetőség azonban még nem zárult le, és bővül a töltőállomások hálózata is - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.  
Schanda Tamás a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a támogatás 2016-ban meghirdetett első szakasza során a kormány több mint 2 milliárd forinttal járult hozzá csaknem 1500 elektromos autó megvásárlásához. Akkor a pályázók között a gazdasági társaságok aránya majdnem 60 százalék volt, és csaknem 40 százalék volt a magánszemélyeké.

A márciusban indult második fázis több mint 700 millió forinttal csaknem 500 autó vásárlását segítette mostanáig. A pályázók kicsivel kevesebb mint fele gazdasági társaság, több mint 40 százaléka magánszemély, a beérkezett igények alapján egyéni vállalkozók és önkormányzatok is egyre nagyobb arányban pályáznak - tette hozzá.

Elektromos autókkal gyarapodnak a közintézmények is, így országszerte 90 kórház 3 milliárd forint értékben összesen 250 korszerű járművet kapott - közölte az államtitkár. Várakozása szerint ennek köszönhetően felgyorsulhat a vérkészítmények szállítása, vagy a szakemberek közlekedése az egészségügyi intézmények között, javítva a betegellátás biztonságát.

Hangsúlyozta emellett, hogy a kormány az elektromos autók terjedéséhez a pénzbeli ösztönzőkön túl az infrastruktúra fejlesztésével is hozzájárul, ezért önkormányzatoknak is hirdetett pályázatot elektromos töltőállomások építésére. Országszerte 64 település kötött szerződést, 38-ban már be is fejeződött a kivitelezés. A program végeztével összesen több mint 170 töltőoszlop létesül.

Schanda Tamás közölte, hogy az elektromos autók vásárlására kiírt 5 milliárd forintos keretösszegből még majdnem 2,3 milliárd forint maradt, ezért bátorította az újabb pályázatok benyújtását. A kiírás 21 százalékot, de legfeljebb 1,5 millió forintot biztosít 20 millió forint bruttó vételárig minden kérelemre, amely a feltételeknek megfelel.

Hozzáfűzte, hogy a támogatás összevonható a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményével is, a támogatási összeg így akár 4 millió forintra is emelkedhet.

A sajtótájékoztatón ismertetett összesítés szerint Magyarországon a részben vagy teljesen elektromos meghajtású autók száma tavaly november óta 8 ezerről mostanáig majdnem 14,5 ezerre nőtt. Terjedésük világszerte egyre jelentősebb, a kormány pedig azt szeretné, hogy Magyarország a gyártás és az autóipari újítások mellett a legújabb technológiák felhasználásában is az elsők közé kerüljön - hangsúlyozta az államtitkár. Az innovatív iparfejlesztés és a tiszta technológiák támogatása hozzásegíti Magyarországot ahhoz, hogy 2030-ra Európa egyik legversenyképesebb állama legyen - fogalmazott.

Kérdésre válaszolva Schanda Tamás kijelentette, hogy az elektromos autózást az európai szabályozás is egyre erősebben támogatja, ezért arra számít, hogy az autógyárak is annak terjedésében lesznek érdekeltek. A legfontosabb tényező a járművet vásárlók választása, de az állami szabályozás is jelentős mértékben járulhat hozzá az e-mobilitás bővüléséhez - tette hozzá.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések