A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

BÉT - Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés

Kisebb emelkedéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy az egész heti kereskedést az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat övező bizonytalanság, várakozások határozzák meg. A magasabb szintű egyeztetések csütörtökön kezdődnek. Ez mozgatta hétfőn az amerikai piacot is, amelyet hektikus kereskedés jellemzett és mérsékelt mínuszban zárt. Ugyanakkor az ázsiai piacok kisebb emelkedést, pozitív irányt rajzolnak ki, ezzel párhuzamosan az európai határidős indexek is.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint is kisebb emelkedéssel indulhat a kereskedés. A szakértő szerint a magyar részvényindex hétfőn érdemi elmozdulás nélkül zárt, azonban a nemzetközi befektetői hangulat kedd reggelre ismét javult.

Varga Zoltán szerint a vezető részvények közül érdemes figyelni az OTP mozgására, amennyiben sikerülne áttörni a 12 600 forintos szintet, 200-300 forintos tér nyílna meg felfelé. A Mol árfolyama lassan távolodik a 2800 forintos támasztól, de egyelőre nem mutat átütő erőt, amennyiben átlépné a 2850 forintos szintet, az elemző szerint további emelkedés jöhet. A Richternél továbbra is a 4800 forintos támaszra érdemes figyelni, míg a Magyar Telekom a 440 forintos szintnél akadt el, onnan indult hétfőn egy korrekciós hullám lefelé, támasz 435 forintnál található - tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,55 pontos, 0,06 százalékos csökkenéssel, 39 803,96 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest. A Mol 10 forinttal, 0,35 százalékkal 2836 forintra erősödött, 641,2 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára nem változott 12 590 forintot ért, forgalmuk 2,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,68 százalékkal 435,50 forintra csökkent, forgalma 105,0 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 8 forinttal, 0,17 százalékkal 4820 forintra esett, a részvények forgalma 415,7 millió forintot ért el.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések