Hirdessen itt

BÉT: csendes kereskedés során alig mozdult a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,55 pontos, 0,06 százalékos csökkenéssel, 39 803,96 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 4,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a nyugat-európai tőzsdék gyengébben kezdtek, de délutánra megfordult az irány, az amerikai piacokon ugyanakkor az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások miatti aggodalmak dominálnak.

A magyar tőzsdét álmos kereskedés, alacsony forgalom jellemezte. A BUX minimális csökkenéssel zárt, a vezető részvények közül csak a Mol erősödött kissé, a Magyar Telekom és a Richter kis mínuszban fejezte be a napot, az OTP pedig nem talált érdemi irányt - jelezte a szakértő.

Múlt pénteken hozták nyilvánosságra, hogy keretmegállapodást kötött az E.ON az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-vel és az Opus Global Nyrt.-vel. Ennek keretében több tranzakciót hajtanak végre, egyebek mellett az Opus megvásárolja az E.ON-tól a Tiszántúli Áramhálózati Zrt.-t, az E.ON Hungária Zrt. megszerezte az Elmű törzsrészvényeinek 27,25 és az Émász törzsrészvényeinek 26,83 százalékát, az MVM pedig megveszi az Émász Hálózati Kft.-t, és 25 százalékos részesedést vásárol az E.ON Hungária Zrt.-ben. Az E.ON emellett pénteken az Elmű részvényeire 34 585 forintos, az Émász részvényeire pedig 31 701 forintos nyilvános vételi ajánlatot tett.

A bejelentések előtt az Elmű és az Émász részvényeit felfüggesztették, hétfőn indult újra a kereskedés. Az Elmű 6,25 százalékos erősödés után 34 000 forinton, az Émász pedig 12,95 százalékos emelkedés után 31 400 forinton zárt.

A Mol 10 forinttal, 0,35 százalékkal 2836 forintra erősödött, 641,2 millió forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára nem változott 12 590 forintot ért, forgalmuk 2,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,68 százalékkal 435,50 forintra csökkent, forgalma 105,0 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 8 forinttal, 0,17 százalékkal 4820 forintra esett, a részvények forgalma 415,7 millió forintot ért el.

A BUMIX 4182,51 ponton zárt hétfőn, ez 40,03 pontos, 0,95 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések