Hirdessen itt

Bérletes újdonságokkal készül jövőre a Zenekadémia

Bérletes újdonságokat, újévi koncertet, a Beethoven-emlékév hangversenysorozatát és Rahmanyinov-versenyműveket bemutató esteket is kínál jövőre a budapesti Zenekadémia, amelynek bérletes programjai fókuszában idén is a kamarazene áll.
Fantasztikus események valósulnak meg 2020-ban, közte a 2020. január 1-jén elhangzó újévi koncert Vásáry Tamás vezényletével, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara közreműködésével - mondta el Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora a programokat bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.

A programok közül felhívta a figyelmet a Rahmanyinov-versenyműveket bemutató estekre, amelyeken Balázs János zongoraművész és a Nemzeti Filharmonikusok állnak színpadra Hamar Zsolt vezényletével jövő májusban a Zeneakadémián.

Beethoven születésének 250. évfordulóján az Agrártudományi Kutatóközpont Agroverzum Tudományos Élményközpontja a Zeneakadémiával, Martonvásár Város Önkormányzatával és a Magyar Tudományos Akadémiával együttműködve ünnepi Beethoven-emlékévet szervez zenés tárlatvezetésekkel, zenepedagógiai foglalkozásokkal és előadásokkal.

Csonka András, a Zeneakadémia Koncertközpont igazgatója elmondta, hogy A vokális zene mesterei 2020 tavaszi bérletben a belga Vox Luminis kamarakórus, az osztrák Wiener Sangerknaben és a Sir John Eliot Gardiner vezette Monteverdi Choir mutatkozik be az English Baroque Soloists közreműködésével.

A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának sorozatában az egyetem növendékei Takács-Nagy Gábor, Dennis Russel Davies, Gilbert Varga és Hamar Zsolt dirigálásával játszanak. Kóruszenét az Itt és most 2020 tavasz bérlet kínál, a Netherlands Kammerkor egy kortárs kórusmű hazai bemutatójával érkezik. Az Orgona a központban 2020 tavasz bérletben Szabó Balázs, Elekes Zsuzsa és Wolfgang Seifen előadását hallhatja a közönség.

A jövőre 75 éves Rolla Jánost egy egész sorozat köszönti, az első koncert vendége David Fray zongoraművész lesz. A legjobb vonósnégyeseket felvonultató sorozatban ezúttal minden kvartett vendéget is hoz, így a Borogyin Quartet Fenyő Lászlóval, a Hagen Quartet Kirill Gersteinnel ad közös koncertet.

A Kamarazene Nagyteremre tavaszi sorozatban mások mellett Perényi Miklós, Frankl Péter, Keller András, Baráti Kristóf, Várdai István, Szűcs Máté, Gautier Capucon lép fel, a Liszt-kukacok Akadémiája ezúttal a muzsikáló természetet állítja a középpontba.

A Brunszvik-kastélyban található, felújított Beethoven-tárlat újranyitásával kezdődik 2020 áprilisában és december végéig tart a Beethoven-emlékév Martonvásáron. A jelenlegi tárlat két teremmel bővül, korszerűsödik - mondta el Balázs Ervin, a Beethoven-emlékévet szervező Agrártudományi Kutatóközpont főigazgatója. Hozzátette: a Zeneakadémia szakmai támogatásával havonta egy alkalommal zenés tárlatvezetésekkel, zenepedagógiai foglalkozásokkal és előadásokkal várják majd az érdeklődőket. A program része továbbá a Budapesti Filharmónia Társaság koncertjei, a Nemzeti Filharmonikusok nyári koncertjei, a martonvásári Óvodamúzeum új tárlatának és a könyvtárnak a megnyitása.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések