Hirdessen itt

Az LMP kizárja az önkormányzati képviselő-jelöltségtől visszalépő miskolci tagját

Az LMP kiáll a miskolci összefogás mellett, egyúttal kizárja az ellenzéki pártból az önkormányzati képviselő-jelöltségtől visszalépő miskolci tagját, Csontos Róbertet.
Kendernay János társelnök és Kanász-Nagy Máté, az LMP országos elnökségének titkára az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: kezdeményezik a párt területi szervezetének feloszlatását is.

Az ellenzéki Velünk a Város elnevezésű csoport a miskolci 14-es önkormányzati választókerületében induló képviselőjelöltje, Csontos Róbert kedden visszalépett a jelöltségtől.

Az LMP közölte azt is, hogy Csontos Róbert a párt tudta és tájékoztatása nélkül lépett vissza, lépését az ellenzéki párt elítéli.

"Az LMP arra kéri a miskolci választókat, hogy szavazzanak mindenhol az ellenzéki összefogás jelöltjeire és Veres Pál polgármester-jelöltre" - áll a kommünikében.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések