Hirdessen itt

Atlétikai vb - Halász Bence döntős, Pars Krisztián kiesett

A kalapácsvető Halász Bence bejutott a döntőbe kedden a dohai atlétikai világbajnokságon, Pars Krisztián kiesett a selejtezőben.
A tavalyi Európa-bajnokságon bronzérmes Halász 78,54 méteres idei legjobbjával ötödik volt a nevezési listán, a döntőbe jutás elvárás volt vele szemben.

A szombathelyi versenyző a B csoportban nem bízott semmit a véletlenre, 76,90 méterrel már elsőre túldobta a 76,50 méteres szintet.

"Kicsit megleptem magam, hogy elsőre sikerült, mivel szerintem elég magas volt a selejtezőszint" - nyilatkozott Halász Bence. -"Ugyanakkor tudtam, hogy oda kell tenni magam, mert az első csoportban sokan dobtak 76 métert."

A Dobó SE 22 éves nehézatlétája kiemelte, hogy a selejtező jól szokott neki sikerülni, mert a 2015-ös junior Eb kivételével eddig minden világversenyén elsőre bekerült a fináléba.

"Sok maradt egyébként ebben a dobásban, de a cél és a lényeg a döntő" - tette hozzá.

Halász Bence nem akart arról beszélni, hogy mit vár a döntőben, de azt elmondta, ha megdobja az edzéseredményeit, akkor biztos a dobogó.

"Bence megijesztett a bemelegítésnél, mert két dobásánál is hibázott, de láttam, hogy jó erőben van. Itt pedig igazolta is egy nagyon stabil dobással" - mondta tanítványáról Németh Zsolt. Akárcsak Halász Bence, ő sem kívánt jósolni a fináléról.

"Bencének mindig azt mondom, hogy nem ez, vagy nem a 2020-as az ő versenye, hanem majd a 2023-as, 2024-es és az utána következő lesz az. Odáig viszont vannak lépcsőfokok, amelyeket nem lehet kihagyni. Ha közben kijön egy jó eredmény, annak persze nagyon örülünk" - fogalmazott az edző, aki szerint erősödött a kalapácsvetés mezőnye:

"A 74 méteres dobók most elkezdtek 76 métert dobni."

Németh Zsolt Pars Krisztiánról úgy vélekedett, ha úgy kezd, ahogy a harmadik dobása sikerült, akkor jobb eredményt ért volna el.

"De hozzá kell tenni, a döntő nem lett volna realitás. Meg kellett próbálni, mert az elmúlt években 72,50-nel is be lehetett jutni. A következő fontos dátum nála október 7., amikor megműtik. Ebből a szereplésből pedig erőt kell meríteni, egy jó felkészüléssel még jó eredményekre lesz képes" - mondta.

A 76,50 méteres selejtezőszintet végül heten dobták meg, az élen a háromszoros világbajnok lengyel Pawel Fajdek végzett 79,24-gyel. Az olimpiai bajnok Pars Krisztián 73,05 méterrel összesítésben a 22. helyen zárt. A 12-es fináléhoz 76,22 m kellett.

A kalapácsvetés döntőjét szerdán magyar idő szerint 20.40 órától rendezik.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések