A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

UEFA Ifjúsági Liga - Bosnyák csapattal játszik az MTK

A bosnyák HSK Zrinjski lesz az MTK U19-es csapatának ellenfele a labdarúgó UEFA Ifjúsági Liga bajnoki ágának első fordulójában.

A magyar klub honlapjának híradása szerint a keddi sorsoláson az is kiderült, hogy a párharc első mérkőzésének október 2-án az MTK lesz a házigazdája, a visszavágót pedig október 23-án rendezik Mostarban.

A továbbjutóra a második körben a svéd Elfsborg vagy a dán Midtjylland vár novemberben.

"Szerencsére van időnk felkészülni. Komoly kihívás lesz, de mellette óriási élmény a játékosoknak. Kemény, fizikális stílusra kell készülnünk, nehéz mérkőzések várnak ránk" - mondta a sorsolás után Pölöskei Gábor vezetőedző.

A felnőtt Bajnokok Ligája főtábláján szereplő 32 klub utánpótlás-csapatain túl az előző évi UEFA-együtthatók alapján a legjobb 32 ország U18-as bajnoka is részt vesz az Ifjúsági Liga küzdelmekben, így került a mezőnybe az MTK korosztályos együttese.

A főtáblás gárdák fiataljai ugyanazon csoportbeosztás alapján küzdenek a továbbjutásért, mint a felnőttek. A bajnoki ágon két oda-visszavágós kört rendeznek, amely után a nyolc továbbjutó a másik ág csoport-másodikjaival küzd meg a 16 közé jutásért.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések