Hirdessen itt

Tornacsarnokot avattak a református gimnáziumban Tatán

A Tatai Református Gimnáziumban szerdán átadták az iskola új tornacsarnokát, melyet 400 millió forint ráfordításával építettek fel - közölte az intézmény igazgatója az MTI-vel.

Illés Dániel elmondta, az 580 négyzetméteres, hét méter magas tornatermet egy 300 négyzetméteres szárny egészíti ki, ahol öltöző, szertár, kazánház és testnevelő tanári szoba kapott helyet.

Az öltöző felett még két szint szerkezete készült el, egy konditerem és egy diákétterem helye, ezek megvalósítása később várható. A távolabbi jövőben a tornaterem mellett lehetőség van egy új épületszárny - közösségi tér és könyvtár - építésére is.

A beruházás összegének felét a kormánytól kapta az iskola a Dunántúli Református Egyházkerület közvetítésével, 200 millió forintot pedig az iskola működésének 14 éve alatt keletkezett saját megtakarításból fedeztek.

A Tatai Református Gimnázium 2005 szeptemberében két tanteremben kezdte meg működését, 2008-ban új épületszárnyat építettek, 2014-ben és 2018-ban szomszédos épületek megvásárlásával és felújításával bővültek.

A testnevelés órákat a most átadott tornaterem felépüléséig az udvari sportpályán tartották, rossz időben egy régi kovácsműhelyből átalakított helyiséget használtak. A diákok egy volt csirkekeltető kamrában öltöztek, a szünetekben a tanárok fával fűtötték a helyiségeket - idézte fel az igazgató.

A gimnáziumba - amelyben a hetediktől a tizenkettedik osztályig tanulnak fiatalok - 388 diák jár.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések