Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Tíz éve emlékeznek meg szabadtéri ökölvívóversennyel a magyar bokszbarátról

Nem szakadt meg a hagyomány, idén tizedszerre emlékeztek meg Kaposváron szabadtéri ökölvívó versennyel id. Süllős Gyuláról. Több száz néző előtt éjfélbe nyúltak a csaták. 
Idősebb Süllős Gyula a magyar ökölvívás nagy barátja volt, négy somogyi klubot és a Vasas ökölvívó szakosztályát is támogatta. Édesapám emlékét ápoljuk ezen a versenyen is, amit évről évre megrendezünk. Annyit ígérhetek a családom nevében, hogy a jövőben is támogatni fogjuk a magyar bokszot.” – mondta Süllős Gyula, a támogató Menzaminta Kft. képviselője.

„Örömmel jöttem megint Kaposvárra, ahogy eddig is, hogy részt vegyek az id. Süllős Gyula emlékversenyen. Jó látni, ahogy izmosodik a vidéki utánpótlás” – nyilatkozta Erdei Zsolt, a hazai szövetség elnöke.  A tornát a kaposvári Fő utca mellett, a Vigasságok terén rendezték meg, több százan figyelték a szabadtéri küzdelmeket. Összesen 10 egyesület nevezett a versenyre, amely idén is nemzetközi volt, hiszen ahogy tavaly ukrán és szlovák, úgy most cseh versenyzők vették fel a kesztyűt a magyarok ellen. Összesen 28 versenyző vívott 14 meccset, minden korosztályban, több súlycsoportban, fiúk és lányok, férfiak és nők egyaránt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések