A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Prémium zónát alakítanak ki a szoboszlói fürdőben, a fedett élményfürdőt is bővítenék – videóval

A fejlesztések után rendre emelkedik a látogatók száma Szoboszlón. Idén várhatóan 1 millió 800 ezer fürdőbelépőt adnak majd el.
Elérheti a tavalyi abszolút rekordév eredményeit idén a hajdúszoboszlói fürdő – mondta el a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában Czeglédi Gyula, az üzemeltető Hungarospa Hajdúszoboszló Zrt. vezérigazgatója.

A fürdő forgalma az elmúlt években folyamatosan emelkedett, 2018-ban több mint 1 millió 800 ezer fürdőbelépőt értékesítettek, s 800 ezret meghaladta a gyógykezelések száma.

Czeglédi Gyula hozzátette, Hajdúszoboszlón a nyári időszakban turisták jelentős része, kétharmada külföldről érkezik. A legtöbben, Lengyelországból érkeznek, aminek történelmi háttere is van, lévén már a hetvenes évekből sok lengyel bányászt hoztak Szoboszlóról három hetes szanatóriumi kezelésre. Emellett a kabai cukorgyár építésében részt vevő 3 ezer lengyel vendégmunkás jelentős része Hajdúszoboszlón élt. Ezekre alapozva a szoboszlói strandot mindig nagy intenzitással hirdették Lengyelországban. Sokan érkeznek Szlovákiából és Romániából, legdinamikusabban az orosz turisták száma nő, amiben Czeglédi Gyula szerint nagy szerepe van a debreceni repülőtérnek.

A vezérigazgató hozzátette, folyamatosan szükség van az újításokra, hiszen azok miatt is térnek vissza a régi vendégek és az vonzza az újakat.

Példaképp említette, hogy

amikor az aquapark új elemei 2014-ben megépültek, harminc százalékkal nőtt a vendégforgalom.

A következő fejlesztés a kormányzati támogatással megvalósuló, úgynevezett Prémium Zóna kialakítása lesz. Czeglédi Gyula elmondta, sok vendég élvezi a szoboszlói strand nyüzsgését, megjelent ugyanakkor az a vendégkör, akik szeretnének egy kicsit elkülönültebben, szellősebb közegben pihenni.

Előkészítés alatt van egy másik beruházás is; a fedett élményfürdő bővítése.

Ugyan az Aqua-Palace-ban egyszerre ezren is fürdőzhetnek, az utóbbi években az év kétharmadában telt ház van, ami sok turistának csalódást okozhat. A bővítés mellett az élményelemek számát is növelnék, többek között fedett csúszdákat helyeznének el az új épületrészben. A tervek szerint növelnék a pihenőteret és bővítenék az öltözőblokkot is.

Czeglédi Gyula abban is bízik, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmusfejlesztési programja révén új, magas minőségű szálláshelyek jöhetnek majd létre Hajdúszoboszlón.

A vezérigazgató szerint a magyarországi fürdők tevékenységében némileg háttérbe szorult a gyógyítás, Hajdúszoboszlón azonban igyekeznek továbbra is nagy hangsúlyt helyezni erre. Úgy véli, ezek a gyógyvizek többre hivatottak annál, hogy kizárólag a szórakoztatásra használjuk fel; a gyógyulást és a megelőzést is szolgálniuk kell.

A teljes beszélgetést az alábbi videóban nézhetik meg:

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések