Hirdessen itt

Muzsikál az erdő a Körösök völgyében - Programok Gyulán és környékén

Gyulán és térségében, valamint Püspökfürdőn várja az érdeklődőket szeptember 27. és 29. között a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében elnevezésű rendezvény, amelyen erdei koncertek, szakvezetéses erdei séták és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket.
Az eseménysorozat első napján a gyulai Csigakert tölgyfái között, másnap a gyulai erdei iskola területén, vasárnap pedig a Nagyvárad közelében található Püspökfürdőn várják programokkal a látogatókat - közölték a szervezők az MTI-vel.

A rendezvényen fellép Palya Bea és Gerzson János, Kubinyi Júlia, Szokolay Dongó Balázs, Rácz Gyula, a Monarchia Szimfonikus Zenekar, a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes, a Nagyváradi Filharmónia Intermezzo Vonósnégyes, a Vox Mirabilis Kamarakórus Zemlényi Katica karnagy vezetésével és a békéscsabai Bartók Béla Vegyeskar Perlaki Attila irányításával. Koncertet ad a Dűvő Zenekar és a Talléros Banda, a Dobszerda ütőegyüttes, a Brass On the Road, Bolba Éva és a Jazzterlánc, valamint a Nagyváradi Művészeti Líceum tanulói.

Kiállítás látható a 35 éves Székely Aladár Fotóklub tagjainak fotóiból, a Muzsikál az erdő fotópályázat helyezett képeiből és a Muzsikál az erdő gyermekrajzpályázat legjobb pályaműveiből.

A gyerekprogramok között természetes anyagokat felhasználó kézműves foglalkozások, hagyományőrző íjászbemutató és bábelőadás is szerepel.

A regionális Erdők Hete ünnepélyes megnyitóját az erdei kápolnánál található Összetartás emlékplakettnél tartják, valamint háromoldalú együttműködési megállapodást ír alá a DALERD Zrt., Gyula Város és a Muzsikál az Erdő Alapítvány.

A rendezvény Gyula város, a Délalföldi Erdészeti Zrt., a Nemzeti Kulturális Alap és az Agrárminisztérium támogatásával jön létre a regionális Erdők Hete nyitórendezvényeként. Nagyváradi részről bekapcsolódott a szervezésbe Bihar Megye Tanácsa, a Nagyváradi Filharmónia, a Bihar Megyei Turisztikai Desztináció Menedzsment, a Romsilva Bihar Megyei erdészeti igazgatósága és a Nagyváradi Erdészeti Vadászati Felügyelőség.

(MTI) 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések