Hirdessen itt

Lecsapott a rendőrség a keresztény-radikális gyűlölködő Lukácsi Katalinékra

Igazoltatták, majd hagyták őket szabadon távozni. Rongálás gyanújával indult eljárás.
Rendőrségi eljárás indult Lukácsi Katalin és két társa ellen – írja a Magyar Hang.

Csütörtök este Szolnokon a helyi Momentum akciójának részeként Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) elnökségi tagja, Szekeres Éva, a Momentum szolnoki alelnöke, illetve Pilák Imre független önkormányzati képviselő átragasztották a fideszes polgármester, a posztért újrainduló Szalay Ferenc néhány plakátját. 

Az eredeti feliratból így, miszerint „Nekünk Szolnok az első”, az lett, hogy „Nekünk a zsebünk az első”. A rendőrség igazoltatta őket. Lukácsi Katalin elmondása szerint nagyjából két órán keresztül kellett várakozniuk, a papírjaik ezalatt végig az egyenruhásoknál voltak. Végül szabadon távozhattak. Akkor úgy tűnt, ennyivel megúszták.

Lukácsi Katalin az alábbi képet posztolta az esetről a Facebookra:
Szombaton viszont a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szővivője arról tájékoztatott: rongálás vétségének gyanúja miatt eljárás indult ismeretlen tettes ellen, az ügyben szakértőt rendeltek ki, „a szakértői vélemény alapján kerül sor a további eljárási cselekmények végrehajtására”. 

A rendőrség azt is elárulta, hogy állampolgári bejelentés érkezett hozzájuk a plakátok rongálásáról, ezért mentek az egyik érintett helyszínre, a Boldog Sándor István körútra, ahol az igazoltatás is történt.

Forrás: Mandiner

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések