Hirdessen itt

Kósa: az ellenzéknek az összefogással nem sikerült elérnie célját

Az ellenzék által meghirdetett összefogás nem érte el a célját, mert nem teljesült az az elképzelésük, hogy minden olyan helyen, "ahol érdemes", a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje ellen csak egy ellenzék által támogatott jelölt induljon, - jelentette ki Kósa Lajos hétfőn Győrben.
A Fidesz-KDNP önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke elmondta, hogy míg a Fidesz-KDNP-nek 828, az ellenzéknek csak 128 polgármesterjelöltje van a 3177 magyarországi önkormányzat élére.

Százhatvan olyan tízezer lakosúnál nagyobb település van, ahol a választás miatt érdemes összefogni, ebből az ellenzéknek 53 településen sikerült az összefogás, és csak 31 olyan település van, ahol a Fidesz-KDNP jelöltje ellen egyetlen egy ellenzék által támogatott jelölt indul. Ez húsz százalék alatti teljesítmény az ellenzék részéről - mondta. Kósa Lajos a hiányzó összefogásra példaként említette Debrecent, ahol Papp László, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje ellen Varga Zoltán a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Szolidaritás támogatásával, míg Kőszeghy Csanád Ábel az LMP, a Jobbik és a Momentum támogatásával indul.

Beszélt arról is, hogy Győr-Moson-Sopron megyében a 183 településből 33-ban Fidesz-KDNP-s, vagy a pártszövetség által valamilyen módon támogatott polgármesterjelölt indul. A megyei önkormányzat 21 tagú, a többség megszerzéséhez 11 képviselő kell. Az MSZP leadott listáján azonban 8-an, a Jobbikén 7-en, a Momentumén pedig 5-en szerepelnek, ezzel szemben a Fidesz-KDNP-jén 26-an - mondta.

Hozzátette: ezek a tények vagy arról árulkodnak, hogy az ellenzék nem bízik a saját győzelmében, vagy egyszerűen nincsenek többen.

Kósa Lajos kitért arra is, hogy 905 olyan település van, ahol - mint mondta - már győzött a polgármesterjelölt, mivel csak egy induló van. Ebből a 905 településből háromszázon a Fidesz-KDNP által támogatott jelölt van, emellett kilenc olyan tízezernél több lakosú település is van, ahol csupán egy polgármesterjelöltet vettek nyilvántartásba, s közülük mindegyiket a Fidesz-KDNP támogatja.

Emlékeztetett arra is, hogy a Fidesz-KDNP-nek mintegy 6500 önkormányzati képviselőjelöltje van.

Kósa Lajos úgy fogalmazott: egy kormányzó párttól elvárható, hogy országos lefedettségű legyen, és szövetségre hívja a polgárokat az ország építésére, fejlesztésére.

Hozzáfűzte, hogy a kormány az áprilisi országgyűlési választáson azt jelölte meg célként, hogy 2030-ra Magyarország érje el az európai uniós fejlettségi átlagot, a mostani választáson pedig az a cél, hogy Magyarországon az önkormányzati kínálat életminőségben, szolgáltatásban érje utol 2030-ra az európai uniós önkormányzati szint átlagát.

Borkai Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje arról beszélt, hogy az elmúlt öt évben 160 milliárd forintból valósultak meg fejlesztések a megyeszékhelyen. A cél az volt, hogy a várost "feltegyük Európa térképére" - jelentette ki.

Hozzátette, hogy az infrastrukturális fejlesztéseken túl az iparűzési adó 1,6 százalékosra mérséklésével a helyi vállalkozásokat is beruházásokra tudták ösztönözni, mert a csökkentéssel mintegy hatmilliárd forint maradt náluk.

A további célok között szerepelnek újabb olyan beruházások, amelyekkel az emberek életminőségét javíthatják, emellett szeretnék a turizmust tovább erősíteni.

A kormány és Győr között kiváló a kapcsolat - hangoztatta Borkai Zsolt.

Németh Zoltán (Fidesz-KDNP), a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a megyében az elmúlt öt évben mintegy ezer milliárd forint értékben történtek beruházások és fejlesztések, részben kormányzati, részben EU-s és részben saját forrásból.

Hozzátette, hogy a kormány gazdaságpolitikájának és a "szorgalmas embereknek" köszönhetően a megyében egy százalék alá csökkent a munkanélküliség, és jelenleg a megye inkább a munkaerőhiánnyal küzd. Ezt a problémát azonban nem bevándorlókkal szeretnék megoldani - közölte a megyei közgyűlés elnöke.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések