Hirdessen itt

Karácsony Gergely több mint három hónapja szaboltálja a zuglóiak ingyenes parkolását

A Fidesz-KDNP zuglói polgármesterjelöltje szerint Karácsony Gergely, bár maga is megszavazta, most "elszabotálja" az ingyenes parkolás bevezetését a kerületi lakosok számára, a Fidesz ugyanakkor visszamenőleg ingyenessé tenné a parkolási rendszert a zuglóiaknak.
Rozgonyi Zoltán kedden, a XIV. kerületi Bosnyák téren tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Karácsony Gergely 97 napja veszi semmibe a zuglóiak érdekeit, hiszen június 13-a óta, azaz több mint három hónapja már ingyenesnek kellene lennie a parkolásnak a kerületben élők számára, azonban semmilyen előrelépés nem történt, továbbra is egy "feneketlen kútba" folynak az automatákba dobott forintok.

Kiemelte: az ingyenességet májusban maga Karácsony Gergely is megszavazta, azonban arra is alkalmatlan, hogy egy érvényes képviselő-testületi döntést végrehajtson. "Elszabotálja az egészet, egész nap tévelyeg a városban, Zuglóval pedig nem foglalkozik" - fogalmazott Rozgonyi Zoltán, aki szerint emiatt felvetődik a kérdés, hogy Karácsony Gergely miért akart egyáltalán polgármester lenni, ha ilyen egyszerű dolgot sem old meg.

A Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje szerint Karácsony Gergely továbbra is adós egy átfogó kimutatással arról, hogy a parkolási rendszer milyen veszteséggel működik. Hozzátette: megítélésük szerint már több mint egymilliárd forint kárt okozott Zuglónak a parkolás üzemeltetése.

Rozgonyi Zoltán közölte: amennyiben a zuglóiak bizalmából megválasztják polgármesternek, akkor június 13-tól visszamenőlegesen ingyenessé teszi a parkolást a zuglóiak számára a kerület egész területén, vagyis az azóta befizetett parkolási díjakat és a bírságokat visszafizetik a zuglóiaknak.

"Nemcsak a parkolásban, hanem a költségvetésben és a közterületeken is rendet teszünk Zuglóban" - hangoztatta.

Kitért arra is: a baloldali pártok alkuja nyomán "a Rózsadombról Zuglóba importált Horváth Csaba" már kijelentette, hogy azt szeretné folytatni, amit Karácsony Gergely elkezdett. A zuglóiak azonban nem kérnek egy ilyen folytatásból és a zavaros parkolási rendszerből - mondta.

(MTI) 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések