Tarthatatlan állapotok uralkodnak a finn igazságszolgáltatásban, 6 év alatt több mint 500 büntetőítélet kallódott el, aminek következtében a bíróságokon hozott ítéleteket nem hajtották végre. - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A skandináv ország igazságügyi tárcájának egyik államtitkára elismerte, lehetnek olyan elítéltek, akik a rendszer hibája miatt megúszhatják a rájuk kiszabott büntetést. Mint megírtuk, a finn politikai elit éppen a jogállami kérdések mentén támadja Magyarországot.
"Nagyon komolyan veszem ezt az ügyet. Ilyennek soha többé nem szabad megtörténnie. Az érintettektől gyors vizsgálatot és sürgős intézkedéseket kértem, hogy a kialakult helyzetet korrigálni lehessen. Mindenki számíthat a rá kiszabott ítélet végrehajtására" – így reagált Anna-Maja Henriksson, a finn igazságügyi tárca vezetője miután kiderült, éveken át
több száz bírósági ítéletet nem továbbítottak a finn igazságszolgáltatás rendszerében
az azokat kiszabó bírói testületek és a végrehajtásért felelős szervek között. Az eset nagy port kavart a skandináv országban, főleg, hogy finn sajtóbeszámolók szerint az ország igazságügyi vezetésének elképzelése sincs arról, hogy emberi mulasztás vagy a számítógépes rendszer hibája miatt történhetett meg mindez. A dokumentumok továbbítása a gyakorlatban úgy néz ki, hogy minisztérium alá tartozó Jogi Regisztrációs Központ továbbítja a kerületi büntetőbíróságokon kiszabott ítéleteket a végrehajtásért felelős szerveknek (pénzbüntetések esetében az önkormányzatoknak, szabadságvesztések esetében a kijelölt büntetés-végrehajtási intézeteknek).
Döbbenetes adatok a finn igazságügyről
A V4NA cikkében kiemelte, hogy ez az elmúlt hat évben jó néhány esetben – évente egyre bővülő arányban – elmaradt. Az ORK belső vizsgálata során
➤ a 2013-as akták között 40,
➤ 2014-ben 44,
➤ 2015-ben 58,
➤ 2016-ban 45,
➤ 2017-ben 53,
➤ 2018-ban viszont már ennek több mint duplája, 119,
➤ az idei naptári évre vonatkozóan pedig már 220 olyan ítéletre bukkantak, amelyek nem jutottak el a végrehajtó szervekhez.
Vagyis a büntetőbíróságokon kiszabott ítéleteket
6 év alatt 579 esetben nem hajtották végre Finnországban.
Szembemenve az igazságügy miniszterrel, Pekka Timonen államtitkár arról beszélt az Iltalehti finn bulvárlapnak, hogy igenis lehetnek olyan elítéltek, akik a rendszer hibája miatt megúszhatják a rájuk kiszabott büntetést. "Az elkallódott ítéletek között lehetnek ügyek, amelyek ma már nem végrehajthatók az eltelt elévülési idő miatt." - magyarázta a politikus, aki azt viszont nem tudta megmondani, hány ilyen esetről lehet szó.
Magyarországot támadják
Mindez azért különösen visszás, mert nemzetközi porondon a finn politikai elit rendszeresen támadja jogállami kérdésekben Magyarországot úgy, hogy a skandináv állam közben azzal sincs tisztában, hogy becsuktak-e jogerősen elítélt bűnelkövetőket, vagy sem.
Bár magukat a jogállamiság, az emberi-, állampolgári- és kisebbségi jogok "bajnokaként" tartják számon, a finneknél sok minden nincs rendben. Beszámoltunk róla, hogy a skandináv országban diszkriminálják és kirekesztik a nemzeti kisebbségeket; továbbá az igazságszolgáltatás függetlensége, mind a sajtószabadság is súlyos veszélyben van.
0 Megjegyzések