Hirdessen itt

Ismét ösztöndíjat hirdet fiatal egyháztörténészek számára a MANK

Október elsejéig várják a pályázatokat a Szegedi Kis István ösztöndíjra, amelynek célja a magyar kultúrtörténet és egyháztörténet korai protestáns egyház-, irodalom-, liturgia- és társadalomtörténeti, valamint egyházművészeti kutatásának támogatása.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. második alkalommal hirdet pályázatot fiatal egyháztörténészek számára a Szegedi Kis István kutatói ösztöndíj elnyerésére. Az egy évre szóló, havi bruttó 200 ezer forintos ösztöndíjra az 1979. január 1. után született kutatók pályázhatnak - olvasható a MANK MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Az ösztöndíj egy szűk tudományterületre koncentrál, hiszen az egyháztörténet még adós a korai magyar protestantizmus feltárásával. Érdemes kutatni a területet, hiszen a 16-17. századi török háborúk korára eső magyar protestantizmus nagyjai kiemelkedő jelentőséggel bírnak, ahogy például a névadó is. Szegedi Kis István (1505-1572) a magyar kultúrtörténet Európa-szerte ismert kiemelkedő személyisége, a 16. századi reformáció meghatározó szellemi alakja volt.

Az állami kutatói ösztöndíj 2019. szeptember 1-től 2020. augusztus 31-ig nyújt havonta bruttó 200 ezer forintos támogatást. Az ösztöndíjban évente legfeljebb tízen részesülhetnek. A támogatás legfeljebb három alkalommal nyerhető el. Nem pályázhat azonban az, aki az ösztöndíj ideje alatt központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban részesül.

Az ösztöndíj kutatói programmal pályázható meg. DLA-, illetve PhD-ösztöndíjas témával és fordítói munkával nem lehet pályázni. Az ösztöndíj újabb időszakra való megítéléséhez minden esetben új pályázatot szükséges benyújtani az adott pályázati kiírás szerint.

Az ösztöndíjpályázat benyújtásához a pályázati adatlapot, a pályázó szakmai önéletrajzát, szakmai koncepciót és a publikációk jegyzékét kell benyújtani postai vagy elektronikus úton október 1-jén 16 óráig.

A pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett és a MANK által működtetett szakértői kuratórium bírálja el. Az ösztöndíj odaítéléséről, meghosszabbításáról vagy visszavonásáról a kuratórium dönt.

A kuratórium tagja Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelős miniszteri biztos, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, Hoppál Péter egyházzenész, karnagy, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának adjunktusa, országgyűlési képviselő, Lévai Attila református lelkész, a Selye János Egyetem Református Teológiai Kar dékánja.

A részletes pályázati felhívás a MANK honlapján, a www.alkotomuveszet.hu oldalon olvasható.

(MTI) 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések