A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Heti makronaptár - Kül- és kiskereskelmi, valamint ipari adatok várhatók jövő héten

Több júliusi makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, a külkereskedelmi termékforgalomról pedig az előző hónap mellett a 2018-ra vonatkozó második becslést is közlik.
Hétfőn az ipari termelői árak júliusi alakulását közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A júniusi emelkedés átlagosan alig 0,1 százalékot ért el a tavalyi azonos időszakhoz képest. Az exportárak 2016 novembere óta először csökkentek, 1,2 százalékkal maradtak el a tavaly júniusiaktól, míg belföldön az ipar termelői árai 3,0 százalékkal voltak magasabbak. Az árak változását a munkabérek növekedése, a forint árfolyamváltozása és a kőolaj világpiaci árának alakulása befolyásolta a KSH szerint.

Kedden a külkereskedelmi termékforgalom tavalyi felülvizsgált adatai jelennek meg. A KSH első becslése szerint az export euróban számolt értéke 4,3 százalékkal nőtt 2018-ban, az import 6,9 százalékkal emelkedett az előző évihez képest. A külkereskedelmi mérlegtöbblet 6,041 milliárd euró volt, 2,037 milliárddal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Szerdán a kiskereskedelem júliusi adatai jelennek meg. Júniusban a nyers adat szerint 4,3 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 5,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma az egy évvel korábbihoz mérve. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 2,1 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 8,7 százalékkal, az üzemanyag-kiskereskedelemben 7,4 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene.

Pénteken közlik az ipari termelés júliusi adatait. Júniusban a kevesebb munkanap miatt 1,4 százalékos volt a visszaesés éves összehasonlításban, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 4,1 százalékkal nőtt.

Szintén pénteken hozzák nyilvánosságra a külkereskedelem júliusi termékforgalmát. Az előző hónapban az első becslés szerint az export euróban számított értéke 6,1, az importé 1,7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A külkereskedelmi többlet 556 millió euró volt, 437 millió euróval kevesebb, mint tavaly júniusban. Júniusban az export értéke 8,979 milliárd eurót tett ki, az import 8,423 milliárd euró volt.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések