Hirdessen itt

Hat bemutatóra készül az idén a Zentai Magyar Kamaraszínház

A Zentai Magyar Kamaraszínház hat új előadásra készül a 2019-2020-as évadban, a darabok között drámák és mesefeldolgozások is szerepelnek - közölte Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója az MTI-vel.
 Tantermi produkcióval kezdődik az évad, és a Virág György rendezte Hatások című előadást az évad során számos vajdasági iskolába elviszi a társulat.

A színház épületében az első bemutató októberben várható. Hubay Miklós Római karnevál című drámáját a marosvásárhelyi Spectrum Színház, a Soproni Petőfi Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház koprodukciójában láthatja a közönség. Wischer Johann felhívta a figyelmet arra, hogy a Soproni Petőfi Színházzal már nem ez az első közös munkája a zentai teátrumnak, a koprodukciók pedig azért is fontosak, mert általuk a színházak, a városok és a közönség is közelebb kerül egymáshoz.

Carlo Goldoni Mirandolina című darabja a 18. században született, de máig számos színház a műsorára tűzi. Zentán az évad első felének a végén Mészáros Tibor rendezésében állítják színpadra a majdnem háromszáz éves mű korszerű változatát.

A következő év a könnyedebb előadásokról szól. Először Crnkovity Gabriella rendezésében készül el A három aranygyűrű című népmese színpadi változata, majd a költészet napjára készül egy versösszeállítás Krizsán Szilvia rendezésében, végül a középiskolás színjátszók legújabb előadását is bemutatják - mondta a színház igazgatója.

Wischer Johann felhívta a figyelmet arra is, hogy tavasszal negyedik alkalommal szervezik meg a Magyar Teátrumi Társasággal közösen a Teátrum Neked fesztivált. A rendezvény programját később közlik.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések