Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Guinness-rekordot döntene Polgár Judit

A nemzetközi sakknagymester gyerekek segítségével hajt a bravúrra.
A kétszeres sakkolimpiai bajnok sportoló legalább 20 ezer fiatal részvételével a világ legnagyobb online sakkversenyét hirdette meg a chesskid.com internetes oldalon. 

A szervezők sajtóközleménye szerint a szeptember 1-jén indult rekordkísérlet már eddig is rengeteg érdeklődőt vonzott, azóta már négyezer gyerek játszott az online sakktábláknál.

A vállalkozó kedvű gyermekeknek október 5-ig van lehetőségük jelentkezni és játszani.

„Fiatalokkal szeretnénk sakktörténelmet írni. A rekordkísérlet ismét bizonyíthatja, hogy a sakk miként képes összekötni az embereket, hiszen világ minden tájáról bárki elindulhat a versenyen, amely a közösség erőfeszítésének köszönhetően kerülhet be a Guinness-rekordok könyvébe” – fogalmazott Polgár Judit, aki 25 éven keresztül vezette a női világranglistát.

Az október 19-i döntő győztesei lehetőséget kapnak rá, hogy a versenyzéstől 2014-ben visszavonult Polgár Judittal mérkőzzenek meg.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések