Hirdessen itt

Fullba nyomják a kretént: Létrejött egy újabb ellenzéki csoportosulás

Városaik fejlődését szolgáló szövetség létrehozásáról döntött hét település ellenzéki polgármesterjelöltje Baján - jelentette be Nyirati Klára, a Sikeres Bajáért Egyesület polgármesterjelöltje hétfőn.
A bajai ellenzéki polgármesterjelölt kiemelte: a Szabad Városok Szövetségének létrehozásával céljuk - függetlenül az október 13-ai választások eredményeitől - egy olyan erő létrehozása, amelynek tagjai minden területen számíthatnak egymás támogatására, segítségére. Az eseményen kiosztott nyilatkozat szerint a szövetség "célkitűzései értékalapúak, és jelentősen eltérnek a helyi önkormányzatok jelenlegi többségének településvezetési gyakorlatától".

A szövetség célja a tagtelepülések közös érdekérvényesítését szolgálva összefogni, elősegíteni és érvényesíteni a magyar önkormányzati rendszer átalakításával, megváltoztatásával kapcsolatos közös álláspontjukat - írták.

A közös nyilatkozatot aláírók szándéka, hogy városvezetőkként munkájukat a közpénzek felhasználásának átláthatóságával és nyilvánosságával, valamint objektív és pártatlan tájékoztatással végezzék, a városüzemeltetési és városfejlesztési feladatokat pedig a fenntarthatóság, a célszerűség és a környezetvédelem érvényesítésével lássák el. Közös érdeküknek tartják, hogy a helyi és térségi közügyek intézésében valódi lehetőségeket kínáló jogi kereteket, és hozzájuk alanyi jogon járó forrásokat biztosítson a mindenkori törvényhozás. Az európai uniós, a hazai és más fejlesztési források tekintetében pedig átlátható, és minden település számára korrekt módon elérhető pályázati rendszer kialakítását és működtetését szorgalmazzák - olvasható a közleményben.

Az úgynevezett Bajai nyilatkozatot hétfőn Nyirati Klára bajai, Bolvári Ferdinánd kalocsai, Bomba Gábor szekszárdi, Rétfalvi Józsefné kiskunhalasi, Csőzik László érdi, Lejer Zoltán kecskeméti és Czuth Zoltán László keszthelyi ellenzéki polgármesterjelölt látta el kézjegyével.

A nyilatkozat aláírói minden olyan település polgármesterét, képviselőjét vagy képviselő-testületét várják a Szabad Városok Szövetségébe, akit, amelyet a helyi politikai szervezetek és civil támogatóik jelöltjeként megválasztanak közösségük vezetőivé az októberi önkormányzati választásokon - fogalmazták meg.

(MTI) 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések