Hirdessen itt

Fenntartható értékeink címmel programot indít az Országos Bírósági Hivatal

Fenntartható értékeink címmel indít értékmegőrző programot az Országos Bírósági Hivatal (OBH) - jelentette be Handó Tünde, az OBH elnöke kedden, egy budapesti sajtbeszélgetésen.
Handó Tünde elmondta, az egyéves programnak három pillére lesz: a "jó bíró", a "zöld bíróság" és a "családok a fókuszban".

Kiemelte: a bíróknak elsősorban a jogvitákat kell nyugvópontra juttatniuk, de emellett a bírók, a bíróságok évszázadok óta az értékek hordozói, a kultúra őrzői.

Az OBH ennek jegyében már 2012 óta kiemelt figyelmet fordít a történelemre és a hagyományápolásra, most pedig párbeszédet indítanak arról, milyen a jó bíró a 21. századi Magyarországon. Ennek keretében a többi között bemutatják azokat az "ikonokat", akik a mai bíróknak példaképül szolgálhatnak - tette hozzá. A "zöld bírósággal" kapcsolatban közölte, eddig is számos bírósági beruházás ennek szellemében valósult meg, a program keretében pedig fokozottan támogatják a környezetbarát és energiatudatos megoldásokat, kiemelt figyelmet fordítanak a felmelegedés elleni védelemre, a fűtéskorszerűsítésre, az energiatakarékosságra. "A célunk az, hogy a jó gyakorlatokat bemutassuk, és példaként állítsuk, például az októberi környezetvédelmi konferenciánkon" - mondta.

A bírósági vezető példaként említette az Egri Törvényszék épületkorszerűsítését, amelynek nyomán egy év alatt 50 ezer kilowattórával kevesebb villamos energiát használtak fel, 18 tonnával csökkentették az intézmény szén-dioxid-kibocsátását és 270 köbméter ivóvizet spóroltak meg, összességében kétmillió forintot megtakarítva.

A családbarát bírósággal kapcsolatban az OBH elnöke elmondta: a bíróságokon dolgozók ma összességében 7600, 18 éven aluli gyermeket nevelnek, ezért is különösen fontos, hogy meg tudják tartani az egyensúlyt az otthon és a munkahely között. Kitért arra, hogy 2012 óta törekednek a bíróságok családbaráttá alakítására, így lehetővé tették a többi között a részmunkaidős munkavégzést, a rugalmas munkaidőt, a gyermekmegőrzést is.

Handó Tünde közölte: a bíróságokon nagy arányban indulnak családjogi perek, így a bírók felkészítésére, oktatására is nagy figyelmet fordítanak. A Fenntartható értékeink programban ezt a munkát akarják folytatni és kiszélesíteni, például novemberben konferenciát rendeznek a gyermekközpontú igazgatásról, és Az igazság arcai címmel gyermekrajzpályázatot hirdetnek.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések