Hirdessen itt

Először rendezik meg az Erőművek éjszakáját

Első alkalommal rendezik meg az Erőművek éjszakáját, a program keretében a szervezők országszerte több mint negyven helyszínen szakvezetéssel várják az érdeklődőket október 11-én.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a csatlakozó erőművek által szervezett Erőművek éjszakáján 14 és 22 óra között országszerte 42 villamosenergiát termelő erőmű és távhőt előállító fűtőmű, illetve tematikus látogatóközpont nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt - olvasható a MEKH hétfői közleményében.

A résztvevő erőművek között megtalálhatók a helyi melegvíz- és távhőszolgáltatást biztosító városi fűtőművek és hőközpontok, valamint az ország villamosenergia-ellátásáért felelős, fosszilis energiaforrásokat, biomasszát, vízenergiát, atomenergiát felhasználó nagy létesítmények is.

Az érdeklődők megtekinthetik az áram, a távfűtés és a meleg víz előállítását biztosító, sok esetben gigantikus méretű berendezések működését, emellett az energiaellátás folyamatos és biztonságos fenntartásáért dolgozó szakemberek napi munkáját is megismerhetik.

Az Erőművek éjszakáján a látogatókat szakértő "idegenvezetők" kísérik végig az egyes helyszíneken, akik közérthetően és élményszerűen mutatják be az erőművek és a fűtőművek működését, az energiatermelés technológiai hátterét.

A MEKH közleménye szerint a program célja, hogy az érdeklődők megismerkedjenek a villamos energia és a távhő előállításának hátterével, érdekességeivel, az alapvető műszaki folyamatokkal és berendezésekkel. Az esemény ugyanakkor találkozási pont lehet az energiatermelés mint szakma iránt érdeklődő pályakezdő szakemberek és a leendő munkáltatók között.

"A MEKH társadalmi felelősségvállalási programjának fontos célkitűzése, hogy ösztönözze a fogyasztók tudatos és takarékos energiafelhasználását. Ennek egyik oldala az, hogy tisztában legyünk azzal, hogy a mindennapok során otthonainkban, közintézményeinkben hogyan takaríthatunk meg minél több energiát" - olvasható a MEKH közleményében.

A erőmű-látogatásokra az esemény honlapján lehet regisztrálni (www.eromuvekejszakaja.hu, Facebook: https://www.facebook.com/eromuvekejszakaja/).

(MTI) 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések