Csúnya lopási ügybe keveredett Gyurcsány szombathelyi jelöltje, Nemény András

Nemcsak elloptak egy jogvédett hirdetési szerkezetet a szombathelyi szocialisták Nemény András vezetésével, hanem a kihelyezett hirdetések balesetveszélyesek is. Az érintett cég levélben szólított fel a hirdetések eltávolítására.
A szocialisták és Gyurcsány Ferenc szombathelyi jelöltje, Nemény András az önkormányzati kampány kezdetén több, mint száz helyszínen rakott ki az arcképével, nevével ellátott úgynevezett lengőkaros reklámhordozót, amelyet a köznyelv elefántfülként ismer – írta az Origo. 

Neményék egyébként támogatják a több, mint hatmilliárd forintos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csabát is a választáson azzal, hogy nem indítanak ellene jelöltet; az Origo úgy tudja, hogy Czeglédy Nemény kampánycsapatának is tagja. 

A probléma az említett szerkezettel az, hogy az elkészítésére és kihelyezésére egyetlen cégnek van engedélye, a vállalkozásnak azonban semmi köze nincs Nemény András kihelyezett plakátjaihoz. 

Ez azt jelenti, hogy a szocialisták és Gyurcsány Ferenc szombathelyi jelöltje eltulajdonította ezt a jogvédett technológiát, és jogtalanul helyezte ki ezeket a védjegyoltalom alatt álló eszközöket. 

Azon túl, hogy a Nemény-Czeglédy csapat lépése a köznyelvben színtiszta lopásnak minősül, a történet ezzel nem ér véget: az Origo értesülései szerint a jogtalanul legyártott és kihelyezett eszközök balesetveszélyesek, a lemásolt táblák ugyanis nem bírják az időjárási körülmények változásait, a silány másolatok egyszerűen letörnek. 

Mivel ezeket a hirdetéseket közterületen helyezték ki, csoda, hogy eddig nem történt nagyobb baleset. Az érintett cég levélben szólította fel Neményéket a hirdetések eltávolítására.


0 Megjegyzések

Hirdetés