A hajdúszoboszlói országos hírportál! Tesztüzemmód!

BÉT - Esett a magyar piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 222,85 pontos, 0,55 százalékos csökkenéssel, 40 596,71 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: a BÉT-en kisebb elmozdulásokkal a hétfői emelkedés negatív korrekciója zajlott. A forint gyengülése eléggé markáns volt, az euró/forint árfolyam új történelmi csúcsra ért. Nem kifejezetten forintspecifikus mozgás volt, a legtöbb feltörekvő piaci deviza gyengült kisebb-nagyobb mértékben - tette hozzá.

A nemzetközi befektetői hangulatot viszont jelentősen javította, hogy délután kijött egy jelentés, amely szerint Szaúd-Arábiában a korábban vártnál hamarabb normalizálják a helyzetet, a Saudi Aramco szombaton megtámadott egységeiben két-három héten belül vissza tudnak állni a korábbi kitermelési mennyiségre. Az olaj ára ennek hatására jelentősen csökkenni kezdett, a BÉT zárása előtt 6 százalékos mínuszban volt.

Szerdán este 8 órakor lesz az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatdöntő ülése - hívta fel a figyelmet Varga Zoltán. A várakozások szerint 25 bázispontos kamatvágásról fognak határozni. A döntés, illetve az azt követő jegybanki kommunikáció alapjaiban meghatározhatja majd mind a devizapiaci, mind a részvénypiaci mozgásokat. Akár a forint piacára is jelentős hatást tud gyakorolni, remélhetőleg vissza tudja majd némileg erősíteni a hazai devizát - mondta a szenior elemző.

A Mol árfolyama 30 forinttal, 1,01 százalékkal 2946 forintra csökkent, 3,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,55 százalékkal 12 690 forintra esett, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,23 százalékkal 431 forintra gyengült, forgalma 71,5 millió forint volt.

A Richter-papírok 4 forinttal, 0,08 százalékkal 4924 forintra erősödtek, forgalmuk 1,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4332,62 ponton zárt kedden, ez 1,24 pontos, 0,03 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

(MTI) 

0 Megjegyzések

Hirdetés